Az ökölvívósport rajongói szeptember 14-én a Kalászi Sportcsarnokban találkozhatnak Magyarország legjobb profi bokszolóival.
A boksz menedzseriroda tájékoztatása szerint a Felix Promotion International szeptember 14-én, a Budapest és Budakalász határán épült Kalászi Sportcsarnokban rendezi első őszi élő televíziós bokszgáláját, ahol Kis Máté és Baranyi Richárd vívja a főmérkőzést, akik a félnehézsúlyú magyar-bajnoki címért csapnak össze immáron második alkalommal.
A programban kiemelt figyelmet kap a korábbi amatőr junior világbajnok, felnőtt Európa-bajnok és olimpikon Bacskai Balázs (7 győzelem, 0 vereség) következő küzdelme, akit a dél-afrikai Nkululeko Mhlongo (16 győzelem, 6 vereség) ellen szólítják ringkötelek közé.
A „Bulldog” becenévre hallgató afrikai öklöző mindeddig szép eredményeket mondhat magáénak a hivatásos bokszolók táborában, hiszen hosszú évek óta hazája bajnoka, valamint korábban birtokolta WBF interkontinentális, illetve a WBA egyik regionális címét is. Mindazonáltal Bacskai magabiztosan várja Mhlongo kihívását.
„Nagyon jó mérkőzést várok magamtól, és ott szeretném folytatni, illetve még előrébb lépni, mint ahol tavasszal tartottam. Marsi Laci remekül összerakta a felkészülésem, erősnek érzem magam, és a sparringok is remekül mennek. Mindenképp emlékezetes küzdelmet szeretnék bokszolni szeptember 14-én. Már alig várom, hogy ringbe szólítsanak” – jelentette ki Bacskai Balázs, aki kifejezetten jó véleménnyel van dél-afrikai riválisáról.
„Magas, normál alapállású bunyós Mhlongo, és nem csak a rekordja mutatja, hogy remek ütőerővel rendelkezik, hanem azok a felvételek is, melyeket a felkészülés során kielemeztünk. Volt olyan általam látott, egyébként vereséggel végződött mérkőzése, melynek elején még ő ütötte le ellenfelét… Figyelnem kell rá, mert bár nem látom kiemelkedően gyorsnak, de remek ütemérzékkel rendelkezik, és a kondíciója is jó. A gyorsaságomra és a ritmusváltásokra kell építenem.” – fogalmazott Benji.
A Felix Promotion International gáláján kötelek közé lép még a volt WBO nagyközépsúlyú ifjúsági bajnok Egedi Renátó, a feltörekvő Hegyi Barnabás, a debütáló Urbán Ferenc, valamint Zichy Miklós is. Szintén láthatjuk majd az irodával szoros kapcsolatot ápoló két román klasszis, a veretlen cirkálósúlyú Cezar Juratoni és volt WBA nemzetközi bajnok Flavius Biea újabb küzdelmeit is.
A vállalkozás idei ötödik rendezvényét is a közszolgálati M4 Sport csatorna sugározza élőben. Még több információért, beleértve a jegyvásárlással kapcsolatos részleteket, kattintsanak a www.felixpromotion.com honlapra, valamint az exkluzív videós tartalmakért csatlakozzanak az iroda Facebook oldalához.
fotó: Felix Promotion