Baji Balázs csatlakozott a Budapest Urban Games-hez

Baji Balázs világbajnoki bronz- és Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó is csatlakozott a negyedik Budapest Urban Games-hez (BUG). Az utcalimpián megtelnek mozogni vágyó emberekkel a közterületek, terek és grundok, hogy bizonyítsák, a város a legnagyobb sportpálya. Az atléta lesz az augusztus 31-i esemény egyik arca és természetesen a versenyen is megméretteti magát.

A szervezők csütörtöki közlése szerint profi sportolóként Balázsnak ritkán van lehetősége arra, hogy kikapcsolódásképpen mozogjon, azonban ha megteheti, szívesen biciklizik a városban, valamint horgászik is. „Békéscsabán születtem, tíz fővárosban töltött év után pedig már budapestinek is érzem magam. Számomra a Hősök tere a város legkedvesebb pontja, lenyűgöz a méltósága. Ha a tér közepén állok, mindig elönt a büszkeség érzése” – tette hozzá a gátfutó állatorvos, aki szívvel-lélekkel támogatja a városi sportmozgalmakat, legyenek azok profik, vagy amatőrök, kezdők, vagy haladók.

A sport mindent meghatározott az életemben. Megtanított arra, hogy tudatosan tervezzek, célokat állítsak magam elé. Ráébresztett, hogy a kemény munka gyakran nem elég, szükség van arra is, hogy az ember az adott pillanatban tudjon teljesíteni. Aki a sportban sikeres, az jó eséllyel az élet más területein is kitartó és céltudatos lesz” – mondta Baji Balázs.

A Budapest 2019 Európa Sportfővárosa évad egyik kiemelt rendezvénye lesz az idei Budapest Urban Games, amelynek célja a városi sportközösségek építése, valamint a városi sportolás népszerűsítése. Minden esemény ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött. A csapatok grundfociban és a streetballban mérethetik meg magukat, a futásra gyönyörű helyszínen, a Citadellán kerül sor, idén 5,5 / 11 / 21  kilométeres távokat gyűrhetnek le a jelentkezők.

A Duna átúszása minden évben a rendezvény egyik leglátványosabb eleme, erre az időszakra a  hajóforgalmat is leállítják a folyó érintett szakaszán, hogy a több száz érdeklődő átélhesse, milyen érzés a belváros közepén átszelni a vizet.

Hamarosan újabb ismert személyiség csatlakozik majd a BUG-hoz, a szervezők pedig bejelentik a teljes idei programot.

További részletek:

Web: http://budapesturbangames.hu/

Facebook: https://www.facebook.com/bpurbangames/