Bajos Gitta: „Döntőbe szeretnék kerülni”

Zajlik a visszaszámlálás. Hétfőhöz egy hétre kezdődik Győrben a 10 méteres, olimpiai kvalifikációs sportlövő Európa-bajnokság, amelynek első három napján a juniorok, majd a felnőttek versenyeznek.

A hazai szövetség az Európa-bajnokság előtt interjút készített a puskás Bajos Gittával. A sportlónak két érme van: Európa-bajnoki bronzérmes az 50 méteres fekvő versenyszámban (2019), és junior egyéni Európa-bajnok légpuskában (2022).

Hogyan sikerült az eddigi felkészülése?

A decemberi, Domaszéken rendezett válogató hétvége jól sikerült. Januárban a második hétvégén, a BHSE pályáján szerettem volna még jobban teljesíteni, de az nem úgy ment, ahogy elterveztem. Így a domaszéki eredményekkel kerültem be abba a háromfős puskacsapatba, amelynek Dénes Eszter és Mészáros Eszter is a tagja és amely az olimpiai kvótáért is lő. Harmadik helyen kerültem be, ezért nem fogok indulni vegyes páros versenyszámban. Így viszont jobban tudok majd az egyénire koncentrálni. Szlovéniában a Grand Prix-n már jobban lőttem, mint a januári válogató hétvégén, aztán a kairói világkupaversenyen megint gyengébben ment, de a felkészülés közben előfordul a formaingadozás. Ez természetes. Pár napja volt egy edzőtáborunk Mátraházán, ahol nagyon sokat lőttünk és úgy érzem, nagyon jól is sikerült. Az Eb-ig hátralévő napokban Komáromban a klubomban, az Erődök Városa SE-ben készülök. Úgy érzem, az Európa-bajnokságra jó formában leszek.

Vannak emlékei, élményei a korábbi győri kontinensviadalokról?

2016-ban és 2018-ban is csak nézőként voltam ott az Európa-bajnokságon. Győr nagyon közel van Komáromhoz, így elmentünk megnézni a magyarokat. A mostani kontinensviadalra viszont ez volt a minimális elvárás, hogy a csapat tagja legyek. A családban egyébként a nagypapám is foglalkozott ezzel a sportággal. De ez csak később derült ki. Az osztálytársaim, Horváth Lea és Horváth Zoé kezdtek el lőni, elmentem én is kipróbálni és megtetszett. Ennek már tizenhárom éve. Így indult el a sportlövő pályafutásom.

Mit jelent önnek, hogy Magyarországon lesz ez az Eb?

Nekem is nagyon sokat számít az, hogy itthon lesz ez az Európa-bajnokság. Nem kell sokat utazni, órákkal előbb kint lenni a repülőtéren és nincs az a sok macera a fegyverekkel. Ráadásul Komáromhoz nagyon közel van Győr, ez így extrán jó. Másrészt a család ki tud jönni szurkolni és ott lesznek nekem támaszként a szeretteim. Látom őket, megölelnek, bárhogy is sikerüljön a verseny. Nekem nem teher, hogy néznek majd, hiszen például apukám szinte minden edzésemen ott van. Ez természetes. Ezenkívül a barátom és anyukája itt volt Komáromban egy versenyen, amikor egyéni csúcsot lőttem. Ők is nekem a szerencsemalacaim.

Milyen célokat fogalmazott meg az Európa-bajnokságra?

633.3 kör az imént említett egyéni csúcsom, ez most is biztosan elég lenne a döntőhöz légpuskában. De világkupa- és más nemzetközi versenyeken is lőttem már 630 kör felett, szóval nem lehetetlen ez a küldetés. Úgy is állok hozzá, hogy döntőbe szeretnék kerülni. Ezt tűzöm ki célul. Ha ez már sikerül, akkor onnantól kezdve jöhet az örömlövészet. Azt gondolom, hogy van reális esélyünk arra, hogy a csapatversenyben dobogón legyünk, ha mindhármunknak kijön a lépés. A kiesés rendszerű csapatverseny már inkább szerencse kérdése, de ott is mindent megteszünk a minél jobb szereplésért.

A hírek szerint a sportlövészeten kívül is vannak nagy kihívások az életében.

Nemrég adtam be a jelentkezésemet a Testnevelési Egyetemre edzői szakra, szeretnék majd a diploma után a kicsikkel foglalkozni a sportlövészetben. Addig is, amíg versenyzem. Az is egy nagy kihívás, hogy az Európa-bajnokság után két-három héttel fogom lefutni életem első félmaratonját.

Dénes Eszter: „Az elsődleges célom, hogy jól lőjek”

Jákó Miriam: „Hatalmasat fogok küzdeni, hogy elérjem a célom”

Major Veronika: „Mi más is lehetne a célom, minthogy ott legyek a nyári olimpiai játékokon”

Péni István: „A cél az ötkarikás kvóta megszerzése.”

Pekler Zalán: „Gyönyörű lenne Győrben Európa-bajnoki címet ünnepelni, úgyhogy ez a cél”

 

fotó: hunshooting.hu