Balázs Attila bejutott a második fordulóba a budapesti tenisztornán

Balázs Attila bejutott a második fordulóba a Hungarian Open elnevezésű, 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán.

A világranglistán 246. magyar játékos nem igazán ideális körülmények között lépett pályára a lengyel Hubert Hurkacz ellen a Sport11 központban, ugyanis kora délután nagy eső zúdult a fővárosra, így több mint egy órát csúszott a mérkőzés. A kezdéskor még mindig borult ég és erős szél fogadta a játékosokat, a maroknyi szurkoló kabátban és sapkában, pokrócokba burkolózva bíztatta a hazai Davis Kupa-válogatott erősségét – számoltbe kedden az MTI.

A 196 centis Hurkacz eddig remek idényt tudhat maga mögött: Dubajban és Indian Wellsben is legyőzte a japán Nisikori Kejt, Kaliforniában megverte a francia Lucas Pouille-t és a kanadai Denis Shapovalovot, majd Miamiban az osztrák Dominic Thiem sem bírt vele.

A 30 éves Balázs frissen mozgott a 10 fokban, az 52. helyen álló ellenfele – aki hosszú nadrágban és hosszú ujjú pólóban teniszezett – alaposan „beragadt”, és tíz perc elteltével a magyar játékos 3:0-ra vezetett. Az előny a nyitószett végéig kitartott, Hurkacz nem találta a ritmust a vizes, lassú talajon, így fél óra elteltével Balázs játszmaelőnybe került.

Az ATP-rangsorban lévő 194 helyes különbség a folytatásban sem mutatkozott meg, a múlt héten Tuniszban negyeddöntős hazai kedvenc hamarosan újra brékelt, így 3:1-re elhúzott. A 22 éves Hurkacz 4:3-nál jutott először bréklabdákhoz, de Balázs mindhármat hárította, és 5:3-nál már a győzelem küszöbén állt. A lengyel egyszer még hozta a szervajátékát, három meccslabdát még kivédett, de 1 óra 19 perc elteltével már mehetett a hálóhoz gratulálni.

Köszönöm, hogy ilyen időben is kijöttetek szurkolni, sokat jelent ez a győzelem”– mondta a mérkőzés után Balázs, akire a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt ausztrál John Millman (39.) vár.

A folytatásban a centerpályán a szerb színekben versenyző, vajdasági magyar Györe László (33., Laslo Djere) csap össze a lett Ernests Gulbisszal (78.), majd Valkusz Máté (323.) következik az olasz Jannik Sinner (314.) ellen.

A további meccsek kezdési időpontjai egyelőre bizonytalanok, mivel ismét eleredt az eső a XI. kerületben.

Eredmények, 1. forduló (a 16 közé jutásért):
Balázs Attila-Hubert Hurkacz (lengyel) 6:3, 6:4
Millman (ausztrál, 6.)-Kecmanovic (szerb) 6:1, 6:2
Gojowczyk (német)-Harris (dél-afrikai) 7:5, 6:4
Herbert (francia)-Geraszimov (fehérorosz) 6:3, 6:2