Balázs Attila: „Éreztem, hogy hétről hétre jobban megy a játék”

Balázs Attila nem számított rá, hogy Umagban a selejtezőből indulva a döntőig jut a salakpályás férfi tenisztornán, de miután jó formában játszott az elmúlt hetekben, meglátása szerint benne volt a levegőben a bravúr.

Pályafutása első ATP-fináléját követően Balázs Attila a magyar szövetségnek elmondta: úgy ment fel a pályára vasárnap a végül a 7:5, 7:5-re elvesztett fináléban, hogy „nagyon akarja a győzelmet”. Bár kissé csalódott a vereség miatt, még sincs elkeseredve, mert ellenfele, a negyedik helyen kiemelt és másodszor ATP-döntős szerb Dusan Lajovic „iszonyat komoly teniszt játszott” – számolt be az MTI.

Bennem meg ugye volt már hat meccs. Hogyha egy kicsit több energiám van, akkor talán megcsinálom az első szettet, amelyben ugye 5-3-ra vezettem, és akkor minden másképp van. Ilyen fáradtan, egy ilyen Lajovic ellen is volt esélyem” – nyilatkozta. Hozzátette: a fináléban próbált felszabadultan játszani, úgy, hogy nincs semmi veszítenivalója, és ennek szellemében kihozni magából a maximumot.

Úgy érzem, hogy ez sikerült, és majdnem elég volt egy győzelemhez. Sajnos, most hajszállal alulmaradtam” – mondta.

A legfrissebb világranglistán 66 helyet javítva a karriercsúcsot jelentő 141. Balázs Attila kiemelte: nem számított rá, hogy döntős lesz az 524 ezer euró (168 millió forint) összdíjazású tornán, de mégis „benne volt a levegőben”.

Éreztem, hogy hétről hétre jobban megy a játék, közben pedig jó játékosokat tudtam megverni. Igaz, nem zsinórban, mint most. Megérdemeltük, hogy most végre kijött a lépés” – nyilatkozta a 30 éves Balázs Attila.