Balázs Attila: voltak már jobb meccseim is

Először vert meg top 60-as ellenfelet, de szerényen nyilatkozott Balázs Attila, aki kedden bravúrral bejutott a második fordulóba az 586 140 euró (184,6 millió forint) összdíjazású budapesti férfi salakpályás tenisztornán.

A világranglistán 246. játékos 6:3, 6:4-re verte az 52. helyen álló lengyel Hubert Hurkacz-ot a Sport11 központban, mégis úgy vélekedett, nem ez volt élete legjobb mérkőzése – írta kedd este az MTI.
Nem volt igazán szép és színvonalas tenisz a körülmények miatt, Umagban vagy a Davis Kupában is voltak már látványosabb győzelmeim. Most csak arra koncentráltam, hogy sok első szervát beüssek, stabilan játsszak, és mozgassam az ellenfelet” – mondta a Davis Kupa-válogatott játékos az MTI-nek. “Szerintem Hurkacz taktikai okokból tűnt el hosszabb időre az öltözőben az első szett után, majd a második elején is, picit meg is zavart ezzel” – tette hozzá.

Balázs Attila kifejtette, nagyjából sejti, hogy milyen mérkőzés vár rá a nyolcaddöntőben a hatodik helyen kiemelt, tavaly döntős ausztrál John Millman ellen.
Jobb lett volna csütörtökön játszani a következő meccset, hogy kicsit pihenhessek, az idő is melegedjen, és gyorsabb legyen a játék. A lassú játék Millmannek kedvez, mert iszonyatosan stabil, jó lába van, úgyhogy teljesen más mérkőzésre számítok. Ettől függetlenül van esélyem ellene holnap” – szögezte le.

Ami az elmúlt fél évét beárnyákoló lábsérülését illeti, a 30 éves teniszező közölte, szüksége van még néhány meccsre ahhoz, hogy igazán jó formába lendüljön.
Sorozatterhelésnél érzem a testemet, hogy fáj itt-ott, de ez nem ugyanaz, mint amikor sérült voltam. Kell még öt-tíz mérkőzés, hogy úgy érezzem, rendben vagyok” – jelentette ki Balázs Attila.

Ami a versenynap további menetrendjét illeti, a vajdasági magyar Györe László (Laslo Djere) és a lett Ernests Gulbis találkozója 17 óra körül elkezdődött a centerpályán, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a keddi programot záró Valkusz Máté-Jannik Sinner összecsapást lejátsszák-e.