Balázs Krisztiánnak két erős gyakorlata volt a junior vb-n

A magyarok már befejezték a selejtezőt az I. Junior Torna Világbajnokságon. A sporttörténelmi győri világversenyen Balázs Krisztián az első kör után két szeren is a 2. helyen áll., a Balázs, Bátori Szabolcs, Dobrovitz Ádám csapat az első csoport után a hatodik pozíciót birtokolja 148.470 ponttal.

A magyar szövetség csütörtöki közlése szerint az ifjúsági olimpiai bajnok nagyon készült a nyújtó, illetve a korlátgyakorlatára, amelyek jól is sikerültek. „Lovon és gyűrűn hibáztam, de nem vagyok elkeseredve, sportolók vagyunk, tovább kell lépnünk minden helyzetből.” – mondta Balázs Krisztián, aki korláton 13.833 pontot kapott, míg nyújtón 13.133 ponttal értékelték a bírók a gyakorlatát. Mindkét szeren a második helyen áll.

Bátori Szabolcsnak is voltak rontásai. „Hosszú és fárasztó időszak volt a keddi pódiumedzéssel bezárólag, de összességében elégedett vagyok. Jó hangulat volt az arénában, és köszönjük a közönség biztatását” – tette hozzá Bátori.

Dobrovitz Ádám egy picit izgult, de szerinte felemelő érzés volt szerekhez lépni egy ilyen sporttörténelmi világversenyen. „Első világbajnokságom volt ez, nagyon élveztem. Igaz, volt bennem egy kis drukk, de a rontások ellenére elégedett vagyok a teljesítményemmel.” – mondta Dobrovitz.

Fotó: Freschli József/MATSZ