Balázs nem bírt Goffinnel, 2-0-ra vezetnek a belgák

Balázs Attila három szettben kikapott a tavaly ATP-világbajnoki döntős David Goffintől pénteken a liege-i Davis Kupa-nyolcaddöntőben, így a belgák 2-0-ra vezetnek a nyitónap után.

A nap második mérkőzésén Balázs a párharc legnagyobb sztárjával, a nemzetközi rangsorban hetedik Goffinnel találkozott. Eddigi egyetlen összecsapásukra tavaly nyáron került sor az umagi salakpályás tornán, akkor a belga csak 6:4, 6:7, 6:2-re tudott felülkerekedni 29 éves ellenfelén. A világranglistán 227. Balázs ugyanakkor 2013 áprilisa óta nem nyert egyes mérkőzést a DK-ban – akkor egy luxemburgit vert meg az Elektromos Csarnokban -, mérlege egyesben 10/7, összesítve pedig 15/9 volt.

Balázs bátran kezdett a tavaly DK-döntős belgák vezére ellen, de csak 2:2-ig tudta tartani a lépést, amikor „semmire” elvesztette az adogatását. Néhány perccel később a közelben született Goffin már 5:3-ra vezetett, Balázs fogadóként összesen két pontot nyert, majd 5:4-nél sem tudott labdamenetet hozni, így 32 perc elteltével a rendezők voltak előnyben.

A 27 éves Goffin adogatóként nemsokára már sorozatban három „love game”-nél tartott, és megint 2:2-nél brékelt. Az elképesztő fonákokat bemutató belga rendre sikeresen jött fel a hálóra, miközben Balázs hozta ugyan a szerváit, de hátrányát nem tudta ledolgozni, és 69 percnél az ellenfél már csak egy szettre volt a győzelemtől.

A harmadik felvonás elején Goffin kétszer is brékelt, ezzel eldőlt a meccs, a mérkőzés során bréklabdáig sem jutó Balázs erejéből ekkor már csak néhány szép megoldásra futotta. A találkozó 1 óra 33 percig tartott.
Meglepett, hogy ilyen jól szervált, nagyon sok elsőt beütött, és nem tudtam olvasni az adogatásait. Fizikailag sem voltam a legjobb állapotban” – mondta az M4 Sportnak Balázs Attila, majd rátért a szombati páros mérkőzésre: „Remélem, jobb formában leszek, és bizakodom, mert a meccsek közül talán azt lehetne a legkönnyebben megnyerni” – tette hozzá.

Az első nap után a házigazdák 2-0-ra vezetnek. Szombaton 14.30 órakor a páros mérkőzésre kerül sor, a hazai színeket Julien Cagnina és Joris De Loore, a magyarokat Fucsovics és Balázs képviseli a liege-i Country Hall du Sart-Tilmanban.

Eredmény:
Belgium-Magyarország 2-0 – állás az első nap után
David Goffin-Balázs Attila 6:4, 6:4, 6:0

korábban:
Ruben Bemelmans-Fucsovics Márton 6:4, 4:6, 7:6 (7-5), 6:3

szombat, 14.30:
Julien Cagnina, Joris De Loore-Fucsovics Márton, Balázs Attila

vasárnap, 13.30:
David Goffin-Fucsovics Márton
Ruben Bemelmans-Balázs Attila

(MTI)

fotó :Magyar Tenisz Szövetség / Zádor Péter