Bátorfi Zoltán: Póta Georgina párosban éremközelbe juthat

Bátorfi Zoltán, a női asztalitenisz-válogatott szövetségi kapitánya szerint Póta Georgina és a svéd Matilda Ekholm párosa szerencsés sorsolással éremközelbe juthat a budapesti asztalitenisz World Tour-versenyen.

A szakvezető az M1 aktuális csatornán vasárnap hangsúlyozta: egyesben nagyon fontos lenne meccseket nyerni a főtáblán a világranglista miatt.

Bátorfi Zoltán kifejtette, hogy jövő héten négy kontinens 51 országának 390 versenyzőjét várják a BOK Csarnokba, a budapesti asztalitenisz World Tour-viadalra, amely a Hungexpón április 21. és 28. között sorra kerülő egyéni világbajnokság főpróbájának is tekinthető.

A kapitány elmondta, reméli, hogy a tavalyinál sokkal szerencsésebbek lesznek. Akkor Póta Georgina egy nagyon erős kínai játékost kapott, Madarász Dóra pedig 3-1-re vezetett ugyan a kanadai Mo Zhang ellen (aki jelenleg 27. a világranglistán), mégis búcsúzni kényszerült az első fordulóban.

Bátorfi Zoltán közölte: a versenyzők jó formában vannak, és bár voltak kisebb sérülések, de mindenki rendbejött, és „teljes gőzzel várják” a keddi nyitányt. Hozzátette: a sorsolástól és formától is függ, hogy kitől mire lehet számítani.

(MTI)

fotó: Sportmenü / Róth Tamás