Becsületbeli győzelem

Az FTC-Green Collect hazai pályán 34–32-re legyőzte a dán Bjerringbro-Silkeborg együttesét az Európa-liga selejtezőjének visszavágóján, Pásztor István együttesének mégis véget ért a nemzetközi kupaszereplés erre az idényre, miután az első találkozón 45–27-re kikapott.

Nem volt könnyű helyzetben Pásztor István vezette szakmai stábnak, miután az odavágón nagy pofonba szaladt bele a Ferencváros 45-27-es vereséget szenvedett a dán Bjerringbro-Silkbeborg otthonában. A zöld-fehérek szakvezetője a klub honlapján kihangsúlyozta, hogy „meg kell mutatni, hogy valójában milyenek vagyunk”, ennek fényében léptek pályára.

A mai mérkőzésen a Fradi keretéből kimaradt Ancsin Gábor. Az első félidő elején Lékai Máté révén gyors gólokat szerzett a Fradi, viszont a dán csapat lépést tartott a hazaiakkal. Az ötödik percben 5-3 volt az FTC-nek, ám a 9. percben már a vendégek vezettek (5-6). Ezután a Silkeborg kétgólos előnyre tett szert, azonban a masszívan küzdő Ferencváros a félidő közepére kiegyenlített (9-9), sőt a 18.percben vezettek is a hazaiak (10-9). Az utolsó tízpercben nem nőt, de nem is csökkent a két együttes között a különbség, a félidőben kétgólos vendég vezetéssel mentek pihenni a csapatok (16-18). Az egész félidőre jellemző volt, a sok futásos támadó játék.

A fordulást követően a Fradi masszívan játszott és meg is lett az eredménye, miután a kapuban Borbély Ádám stabil teljesítményt nyújtott, 21–21-nél jött is az egyenlítés és a vendégek időkérése, ezután is folytatódott a gyors játék, mindkét együttes a győzelemre hajtott. Folyamatosan jöttek az üres kapus gólok, a Fradi továbbra is tartotta magát, sőt a hajrá előtt kétgólos FTC-vezetés volt (28-26). és ennek meg is lett az eredménye. A fantasztikusan játszó, Győri Mátyás révén végül a zöld-fehérek 34-32-re legyőzték a dán együttest. Megvan a becsületbeli győzelem, összesítésben a Silkeborg 77–61-es összesítéssel továbbjutott.

A találkozó embere, az FTC játékosa, Győri Mátyás volt, aki 11 lövésből 9 alkalommal talált be az ellenfél kapujába,

Az idei szezonra véget ért a Fradi nemzetközi szereplése, innentől kezdve maradt a hazai porond, ahol a zöld-fehérek célja a dobogó harmadik fokára felállni.

Férfi kézilabda Európa-liga, selejtező, visszavágó:
FTC-Green Collect – Bjerringbro-Silkeborg (dán) 34–32 (16–18)
Budapest, Elek Gyula Aréna, 500 néző. Vezette: Bolic, Hurich (osztrákok)
FTC: BORBÉLY Á. – Lékai 3, Ónodi-Jánoskúti 3, Debreczeni 2, Karai 1, GYŐRI M. 9 (1), Kovacsics P. 1. Csere: Győri K. (kapus), BUJDOSÓ 7, NAGY BENCE 7 (1), Csörgő, Füzi 1, Juhász Á.
Vezetőedző: Pásztor István

Silkeborg: Lövkvist – BOLDSEN 5, P. CHRISTENSEN 5, Lauge 1, LYNGGAARD 3, LAESÖ 11, Fridén. Csere: K. Larsen (kapus), R. Toft Hansen 1, Zachariassen 1, Ástórsson 5 (3), Lenbroch, Petersen, Lid, Lyngsö.
Vezetőedző: Simon Sörensen

Kiállítások: 6, ill. 8 perc
Hétméteresek: 5/2, ill. 5/3
Továbbjutott: a Silkeborg, 77–61-es összesítéssel

fotó:fradi.hu