Bemutatták a budapesti vb-ről szóló kötetet és DVD-t

Közel 300 oldalas, mintegy 700 képpel illusztrált emlékkönyv jelent meg a 2018-as budapesti birkózó-világbajnokságról. A Hősök tere, 9 varázslatos nap a szőnyegen című kiadványt szerdán sajtótájékoztatón mutatta be a magyar sportági szövetség (MBSZ).

A kiadvány megjelenését a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) is támogatta Nagy Béla programján keresztül. Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke hangsúlyozta, a szövetség ezen programja pontosan azzal a céllal indult, hogy a hasonló kiadványok (valamint honlapok, klubmúzeumok, filmek) születését segítse. Hozzátette, a könyv méltó emléket állít a világbajnokságnak.

Németh Szilárd, az MBSZ elnöke kiemelte, hogy a könyv igazi ismeretterjesztő munka, amely visszaadja a verseny hangulatát azok számára is, akik nem vehettek rész rajta. „Nem akárki, hanem Nenad Lalovics úr, a nemzetközi szövetség elnöke a vb után megjegyezte, hogy egy új brand születését látta Budapesten, a modern birkózásét, s ez óriási elismerés” – mondta Németh Szilárd.

A sportvezető a közeljövő terveivel kapcsolatban elárulta, hogy az MBSZ pénteki tisztújító közgyűlésén Hegedüs Csaba korábbi elnököt, olimpiai bajnokot tiszteletbeli elnöknek, illetve az idén felépülő Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) szakmai mentorának kéri majd fel. Hozzátette, arra is történtek lépések, hogy a nemzetközi szövetség (UWW) euróypai szekciója Budapestre tegye át a székhelyét.

Bácsi Péter, a kötet címlapjának „főhőse”, a vb magyar aranyérmese elmondta, hogy az esemény óta tapasztalt népszerűségét össze sem lehet hasonlítani a korábbival, s nagyon örül, hogy a fiatalok körében is sikerült a sportágat ismertté, kedveltté tenni.

A sajtótájékoztatón megköszönték a közreműködő szerkesztők, fotósok, újságírók, tördelők munkáját, hangsúlyozván, a remények szerint remek motivációt jelent majd a könyv a következő generációk számára, s minden birkózópalánta polcán ott lesz majd. A kötet mellett egy DVD-t is megjelentetett az MBSZ, amely az M4 Sporton karácsonykor sugárzott, A Hősök Budapesten születtek című film mellett többek között a vb összes reklámvideóját tartalmazza.

Fotók: MBSZ/RóthTamás