BENU Kupa: Rangos mezőny Budapesten

Rangos mezőny (a mieink mellett a spanyolok, a horvátok és az oroszok), nézők, avagy parádés napok következek a Margitszigeten. Vári Attila, az MVLSZ elnöke külön kiemelte, hogy a BENU Magyarország a nehéz helyzetben is ott állt a szövetség mellett.

A magyar szövetség beszámolója szerint a keddi olimpiai keretkijelölést követően szerdán a BENU Kupa hivatalos sajtótájékoztatójára került sor az MVLSZ székházának teraszán. A magyar válogatott pénteken az oroszokkal, szombaton a horvátokkal, a vasárnapi zárónapon pedig a spanyolokkal csap össze.

Vári Attila, a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke úgy fogalmazott:

„Egy évvel később ülünk itt, de ugyanarra az olimpiára készülünk. Köszönjük a BENU Magyarországnak, hogy ebben a nehéz helyzetben is mellettünk állt, és továbbra is segíti a munkánkat. Várjuk a közönséget is, örülünk, hogy az olimpiai célegyenesben újra együtt lehetünk velük.”

Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. vezérigazgatója azt emelte ki, hogy bár az ötkarikás játékokat egy évvel elhalasztották a pandémia miatt, a szövetség és a válogatott példaértékű munkát végzett annak érdekében, hogy a csapat tartsa jó formáját.

A főszereplők szerint a torna történetének legerősebb mezőnye csap össze a Margitszigeten, az ötödik alkalommal sorra kerülő BENU Kupán.

Próbáltunk erős ellenfeleket meghívni, hogy ezzel is megadjuk a torna rangját – mondta Märcz Tamás szövetségi kapitány. – Az oroszok egy hajszállal maradtak csak le az ötkarikás játékokról, a másik két rivális pedig a másik csoportban szerepel majd Tokióban. A horvátoknál még mindig több olimpiai és világbajnok szerepel, a spanyolok pedig döntőt játszottak a legutóbbi Európa-bajnokságon és világbajnokságon.

Ahogy a szakember fogalmazott, szűk egy hónappal az olimpiai rajt előtt nem is kérdés, hogy miért fontos számukra ez a viadal: „Jó alkalom lesz arra, hogy még inkább formálni tudjuk a csapat játékát. A múlt heti, horvátországi mérkőzések is jól szolgálták a felkészülésünket, de ezek a meccsek még élesebbek lesznek, magas színvonalú mérkőzéseket várok.”

A kapitány kiemelte, hogy a kimaradók továbbra is rendelkezésre állnak, így a hétvégén nem csak az a 13 játékos fog vízbe ugrani, aki utazik a japán fővárosba.

Manhercz Krisztián is azt emelte ki, hogy a BENU Kupa lesz hosszú idő után az első verseny, amelyen ismét nézők előtt játszhatnak, szerinte a torna jó erőpróba lesz számukra.

A mérkőzéseket élőben lehet majd követni az M4 Sporton, az M4 Sport+-on, illetve az m4sport.hu-n. Aki a helyszínen szeretne szurkolni és rendelkezik védettségi igazolvánnyal, az az Eventim felületén juthat belépőhöz – ezen a felületen!

A BENU Kupa férfi felkészülési torna programja (Margitsziget):

Július 2., péntek:
Horvátország-Spanyolország, 18:30
Magyarország-Oroszország, 20:30

Július 3., szombat:
Spanyolország-Oroszország, 18:30
Magyarország-Horvátország, 20:30

Július 4., vasárnap:
Horvátország-Oroszország, 11:00
Magyarország-Spanyolország, 13:00