Bernd Storck: Szeretnénk megnyerni magunk mellé a szurkolókat

A csütörtöki, lettek elleni és a vasárnapi, Portugália elleni vb-selejtezők előtt Bernd Storck szövetségi kapitány Telkiben tartott sajtótájékoztatót.

Az msz.hu hétfői beszámolója szerint Bernd Storck a sajtótájékoztató elején elmondta: Kleinheiser László és Botka Endre sérülés miatt nem állhat a csapat rendelkezésére, Márkvárt Dávid pedig csak kedden csatlakozhat a többiekhez a pályán, de a keret így is komplett, a kiesők helyére nem hív be új labdarúgókat. A játékosok hétfőn megkezdték a tervezett edzésmunkát, de az edzőtábor elején a legutóbbi két mérkőzés tapasztalatait is megbeszélték a szövetségi kapitánnyal.

– Igyekeztünk feldolgozni és végleg magunk mögött hagyni az előző két meccset, az oroszok és az andorraiak elleni összecsapásokat. A csapatszintű és négyszemközti beszélgetések során lezártuk a múltat, és innentől kezdve csak a jövő feladataira koncentrálunk. A tavaszi mérkőzéseken egészen más kerettel, a szezon más pillanatában szerepeltünk, akkor mindössze heten voltak a csapatban az Eb-keretből, most pedig csak heten hiányoznak a tavaly nyári együttesből – fogalmazott Bernd Storck.

A lettek elleni mérkőzésről szólva a szakember elmondta: a tavaly őszi selejtező óta szövetségi kapitány-váltás volt augusztus 31-i ellenfelünknél, és ezzel megváltozott a játékrendszerük is.

– Ellenfelünk várhatóan ötvédős rendszerben áll fel, jól megszervezett védekezésből indított kontrákra építhetik játékukat, kicsit hasonlóan, mint az andorraiak. Sok fiatal játékosuk van, akikkel nagyon gyorsan tudnak védekezésből támadásba váltani, a portugáloknak is nehéz dolguk volt ellenük. Más játékra lesz szükség, mint a rigai mérkőzésen, fontos, hogy gyorsan futballozzunk majd. A stílusunkon nem kell változtatnunk, de ugyanolyan kompakt, szervezett játékra lesz szükségünk, mint amilyet az Európa-bajnokságon mutattunk. Csütörtökön a labdabirtoklásra törekszünk, és megpróbáljuk kiszolgálni nagyszerű szurkoinkat, akiknek szeretnénk meghálálni, hogy a történtek ellenére kitartanak mellettünk, és újra megnyerni őket magunk mellé – tette hozzá a szövetségi kapitány.

Bernd Storck kiemelte: Gera Zoltán játékára sérülés miatt nem számíthat, de tapasztalata miatt nagyon fontos a jelenléte az edzőtáborban, sokat segíthet a felkészülés során. Emellett a veterán középpályás is profitálhat a következő napokból, hiszen játékoskarrierje befejezése után edző szeretne lenni, most alkalma nyílik belelátni az edző stáb munkájába.

A sajtótájékoztatón részt vett Guzmics Richárd és Elek Ákos is, akik idén először léphetnek pályára a válogatott mezében.

– Önbizalommal és várakozással telve várjuk a mérkőzéseket, nem tartunk egyik ellenfelünktől sem. Két teljesen különböző meccs vár ránk, akkor lennénk igazán elégedettek, ha a két találkozó végén együtt ünnepelhetnénk és együtt énekeljük a Himnuszt a közönséggel. Lettországban tavaly nyerni tudtunk, de ott sem volt könnyű dolgunk, a házigazdáknak is voltak lehetőségeik. Arra számítok, hogy mi fogunk kezdeményezőbben fellépni, a lett válogatott pedig kontratámadásokból próbál meg veszélyeztetni – mondta Elek Ákos.

– Legutóbb éppen a lettek elleni selejtezőn voltam válogatott, ezt követően sérülés miatt nem léphettem pályára. Nekem szép emlékeim vannak a lettekről, bízom benne, hogy ismét sikerélménnyel zárhatjuk a meccsünket ellenük – tette hozzá Guzmics Richárd.

A Lettország elleni mérkőzést csütörtökön 20.45 órakor rendezik. A találkozóra korlátozott számban még kaphatóak belépők, hétfőn délután mintegy 1000 jegy várt még gazdára.

A válogatott kerete:

Kapusok: Gulácsi Péter (RB Leipzig – Németország), Megyeri Balázs (Greuther Fürth – Németország), Kovácsik Ádám (Videoton FC)

Védők: Bese Barnabás (Le Havre AC – Franciaország), Fiola Attila (Videoton FC), Guzmics Richárd (Jenpien Funde – Kína), Kádár Tamás (Dinamo Kijev – Ukrajna), Hangya Szilveszter (Vasas FC), Korhut Mihály (Hapoel Beer-Seva – Izrael), Pintér Ádám (Greuther Fürth – Németország)

Középpályások: Dzsudzsák Balázs (al-Vahda FC – Egyesült Arab Emírségek), Elek Ákos (Kajrat Almati – Kazahsztán), Gera Zoltán (Ferencváros), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Márkvárt Dávid (Puskás Akadémia FC), Nagy Ádám (Bologna – Olaszország), Nagy Dániel (Újpest FC), Pátkai Máté (Videoton FC), Stieber Zoltán (D. C. United – Egyesült Államok), Varga Roland (Ferencváros)

Támadók: Böde Dániel (Ferencváros), Eppel Márton (Budapest Honvéd), Priskin Tamás (Ferencváros), Szalai Ádám (Hoffenheim – Németország)

fotó: mlsz.hu

Vélemény, hozzászólás?