Biacsi Bernadett ismét kvótát szerzett, ikertestvérével együtt állhatnak rajthoz Párizsban

A Nemzetközi Paralimpiai Bizottság július 16-i tájékoztatása alapján hazánk egy újabb kvótával gazdagodott a párizsi paralimpiára, amelyet a női paraatléták T20-as mezőnyében Biacsi Bernadett, a SZVSE versenyzője szerzett meg.

A korábban megszerzett országkvóták elosztása révén Biacsi Ilona, Ekler Luca, Luterán Petra és Szőllősi István szerzett indulási jogot, ily módon összesen öt atléta képviselheti a magyar színeket Párizsban – közöte szerdán a MPB.

(Biacsi Bernadett; fotó: MPB)

Biacsi Bernadettnekikertestvéréhez, Ilonához hasonlóan – a női T20-as síkfutók 1500 méteres versenyén szurkolhatunk majd a francia fővárosban. Az ikerpár életének gyermekkoruk óta szerves része a sport, a mozgás szeretete. Legnagyobb álmuk a paralimpiára való kijutás volt, ami először 2012-ben sikerült, itt Bernadett rögtön a 4. helyet szerezte meg. Ezt követően is ott tudtak lenni minden paralimpián, Ilona Rióban ezüstérmet is szerzett. Az idei japán világbajnokságon is kiemelkedően teljesített a testvérpár: Ilona 3., Bernadett 4. helyen végzett paralimpiai számukban.

Hazánk sportolói eddig 38 kvótát szereztek a párizsi paralimpiára: hetet úszásban, hatot-hatot kajak-kenuban és kerekesszékes vívásban, ötöt atlétikában, négyet asztaliteniszben, hármat sportlövészetben, kettőt bocciában, egyet-egyet erőemelésben, íjászatban, kerékpárban, lovaglásban és triatlonban.

Ezzel a Magyar Paralimpiai Csapat elérte a három évvel ezelőtti, tokiói csapatlétszámot! A fenti létszám még növekedhet július végéig: judo és kerekesszékes tenisz sportágakban várunk további kvótákra.

A paralimpiát 2024. augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg a francia fővárosban.