Biczó Bence és Verrasztó Dávid a Fradiban!

A Ferencváros úszó szakosztályánál folytatja pályafutását az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes Verrasztó Dávid, valamint az Universiade- és ifjúsági olimpiai játékok-győztes, ifi Európa-bajnok Biczó Bence.

A Ferencvárosi Torna Club úszó szakosztálya október 5-én hivatalosan is bejelentette, hogy a zöld-fehéreknél folytatja pályafutását két rendkívül eredményes magyar válogatott úszó, Verrasztó Dávid és Biczó Bence. A két versenyzővel együtt érkezik a csapat harmadik tagja, edzőjük, Molnár Ákos is. A trió az előző szezonban a BVSC színeiben dolgozott. Elmondásuk szerint mindhárman nagyon örültek a lehetőségnek, a Ferencvárosban ugyanis minden körülmény adott ahhoz, hogy nyugodtan és eredményesen készüljenek a következő időszak világversenyeire.

„Már a tavalyi klubváltáskor is volt arról szó, hogy folytathatnánk a Fradiban, azonban akkor úgy alakult, hogy a BVSC-be igazoltunk. A mostani váltásnál is szóba jött több klub is, de edzőmmel úgy éreztük, hogy az ajánlatok közül a Fradié a legkecsegtetőbb. Itt a Népligetben kellően szabad kezet kapunk a munkához, és minden szempontból kiváló körülmények fogadtak minket. Tisztában vagyunk vele, hogy az FTC az elmúlt időszakban inkább utánpótlásvonalon volt erős, de elég tapasztalt vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam a rám nehezedő nyomást, és az is jó érzés, hogy talán a fiatalabb úszóknak is jó példát tudok mutatni” – nyilatkozta a fradi.hu-nak az Európa-bajnok, vb-ezüstérmes olimpikon, Verrasztó Dávid.

Versenyzőtársa, az Universiade-győztes, ifjúsági olimpiai játékok-aranyérmes Biczó Bence számára nem volt kérdés, hogy edzőpartnerével tart a folytatásban is.

„Már több mint egy éve közösen készülünk Dáviddal, és mindenképpen egy csapatban akartam maradni vele. Úgy érzem, az edzőnkkel hárman nagyon jó csapatot alkotunk. A Ferencváros ráadásul egy remek klub, minden feltétel adott az eredményes felkészülésünkhöz, hogy elérhessük a céljaimat. Nyugodtan tudok koncentrálni a rám váró feladatokra, amelyek közül a legfontosabb jelenleg számomra a jövő nyári Európa-bajnokság, ahová mindenképpen szeretném kvalifikálni magam. Ha pedig már ott vagyok, az a célom, hogy felülmúljam a korábbi két ezüstérmemet” – mondta Biczó Bence.

A páros edzője, Molnár Ákos is megerősítette, a Ferencvárossal jó döntést hoztak.

„Az elmúlt két évben ez már a második klubváltásunk, de a Fradit mindig is remek lehetőségként tartottuk számon. Így az idén lejáró szerződésünket úgy döntöttük, nem hosszabbítjuk meg, hanem elfogadjuk az FTC ajánlatát. Alaposan átgondoltuk a lehetőségeinket, és arra jutottunk, a Ferencváros a legmegfelelőbb hely arra, hogy felkészüljünk a következő világversenyekre, és távlati célként a tokiói olimpiára” – nyilatkozta a szakember.

Mind az egyesületnél, mind a szakosztálynál is örülnek annak, hogy két ilyen kaliberű versenyzővel sikerült erősíteniük.

„Azt hiszem, Dávidot senkinek nem kell bemutatni, a világ élmezőnyéhez tartozik” – kezdte az úszó szakosztály vezetője, Orosz Andrea„Már felvettük vele a kapcsolatot az olimpia után is, mert úgy érezzük, mindenképpen van benne még egy olimpiai ciklus. Ő viszont elválaszthatatlan az edzőjétől, és legfőbb edzőpartnerétől, így Ákos is Bence is csatlakoztak hozzá. Mindenképpen váltani akartak, így kapóra jött a számukra az ajánlatunk, mi pedig nagyon örülünk, hogy elfogadták. Dávid egy klasszis, és még egyszer hangsúlyozom, benne van még egy olimpia, Bence pedig szintén egy remek és eredményes úszó, bár nincs könnyű helyzetben. Fő számában, a 200 méter pillangóban ugyanis éppen három magyar előzi meg az európai ranglistán, ha ez nem így lenne, biztos lenne a helye minden világversenyen, így viszont nagyot kell küzdenie. De az a célunk, hogy ott legyen a jövő évi Európa-bajnokságon. Az ő érkezésük az utánpótlásunkra is hatalmas hatással lehet, ugyanis nagyon sok tehetséges, ügyes úszó versenyez nálunk, akik azonban még nagyon fiatalok. Jót tesz majd nekik, ha testközelből látnak minden nap ilyen sztárúszókat edzeni, felkészülni, ez mindenkinek nagy lökést adhat.”

A klub részéről Nyíri Zoltán operatív igazgató is elismerően nyilatkozott a két úszó érkezéséről.

„Az egyik legsikeresebb fiatal magyar úszóedző, Molnár Ákos vezetésével egy új csapat csatlakozik a Ferencváros úszó szakosztályának közösségéhez. Vele igazi nagy nevek érkeznek, hiszen Verrasztó Dávid kétszeres Európa-bajnok és kétszeres vb-ezüstérmes vegyesúszó, Biczó Bence pedig kétszeres Európa-bajnoki ezüstérmes, valamint ifjúsági olimpiát nyert pillangóúszásban. Azt várjuk tőlük, hogy az utóbbi időben a felnőtt szinten kissé háttérbe szorult úszószakosztály életét felpezsdítsék, az ittlétük és edzésmódszereik hatására pedig a nálunk edző fiatal tehetségek is új impulzusokat kapjanak. Ennek jegyében új vezetőedző került a csapat élére Formaggini László személyében, aki egy nagyon innovatív, motivált fiatal tréner. Úgy vélem, Molnár Ákos és ő egy olyan csapatot építhet fel, aminek köszönhetően 2020-ban, Tokióban ferencvárosi úszók is rajtkőhöz állhatnak az olimpián. Ez a fő cél, ezzel párhuzamosan pedig reméljük, a fiataljaink ellesik, hogyan készülnek a világversenyeken is éremesélyes sztárok, és a jelenlétük tovább motiválja őket abban, hogy hasonló sikereket akarjanak elérni.”

Verrasztó és Biczó érkezésével nagyon megerősödött a szakosztály.

Az 1988-as születésű Verrasztó Dávid igazi úszó dinasztiából származik, édesapja, Verrasztó Zoltán maga is világ- és Európa-bajnok, olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó volt, de édesanyja, Gyúró Mónika is sokszoros bajnok és válogatott úszónő. Testvére, Verrasztó Evelyn pedig szintén ebben a sportágban versenyez, nem is akárhogy: kétszeres Európa-bajnok. Dávid legnagyobb eredménye két Európa-bajnoki aranyérem 400 méteres vegyesúszásban, 2014-ben Berlinből és 2016-ban Londonból. De ezen a távon van két világbajnoki és két Eb-ezüstérme is. Emellett többszörös rövid pályás és ifjúsági Európa-bajnok, valamint háromszoros rövid pályás vb-bronzérmes, olimpikon.

Biczó Bence 1993-ban született, a nemzetközi porondon 2010-ben ismerték meg a nevét, amikor ifjúsági Európa-bajnok lett (ezt egy évvel később megismételte), valamint megnyerte az ifjúsági olimpiai játékokat Szingapúrban 200 méter pillangón, az eindhoveni rövid pályás Eb-n pedig bronzérmes lett. Később szerzett két Európa-bajnoki ezüstérmet, valamint kedvenc számában 2013-ban megnyerte az Universiadét. A legutóbbi sikere az idei Universiade-bronzérem Tajpejből.

Edzőjük, Molnár Ákos maga is remek mellúszóként kezdte pályafutását, versenyzőként magyar bajnok és négyszeres ifjúsági Eb-ezüstérmes, de versenyzett felnőtt Európa-bajnokságon, valamint ott volt a 2012-es londoni olimpián is, miután az országos bajnokságon teljesítette az olimpiai A-szintet.

fotó: fradi.hu