Böczögő Dorina és Kovács Zsófia is döntős Kairóban

A kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia gerendán másodikként, a csapattal Eb-bronzérmes Böczögő Dorina talajon negyedikként jutott a döntőbe a tornászok kairói Világkupáján, a férfiaknál Balázs Krisztián korláton második számú tartalék.

A selejtezők második napjával folytatódott az egyiptomi Vk – számolt be péntek este a Magyar Torna Szövetség. A hölgyek gerendán és talajon mutatták be gyakorlataikat, mindkét szeren két-két magyar indulóval. Előbbi szeren a kétszeres Európa-bajnok Kovács Zsófia remekelt: a DKSE kiválósága másodikként (12.766) került a legjobbak közé. Ugyanezen a szeren a kétszeres olimpikon Böczögő Dorina kétszer is rontott, így 10.100 ponttal fejezte be a gerendát. Következett a talaj, ahol azonban javított az MTK-Budapest tornásza. Botyánszki Mariann helyszínen tartózkodó edző beszámolója szerint szépen kezdett, az első sorában érkezéskor kilépett, túlforgatta kicsit az elemet, a másik három sora is rendben volt, viszonylag pontos érkezésekkel, így végül 12.466 pontot kapott, amivel negyedikként került a fináléba. Schermann Bianka 10.300-zal zárt ugyanitt.

A férfiak három szeren (ugrás-korlát-nyújtó) selejteztek. Ugráson Tomcsányi Benedek első ugrásába hiba csúszott, 13.316 ponttal fejezte be a versenyt. A junior Európa-bajnok Balázs Krisztián szép gyakorlatot mutatott be korláton, ami 13.733 pontra és a második számú tartalék pozícióra volt elegendő. Nyújtón azonban hibázott, így 9.233-at ért bemutatója. Ugyanezen a szeren az Eb-bronzérmes Vecsernyés Dávid 12.700 pontot kapott.

A selejtezők ezzel befejeződtek, a magyar csapatból három hölgy, Bácskay Csenge, Böczögő Dorina és Kovács Zsófia lesz érdekelt a szerenkénti finálékban.

Botyánszki Mariann, edző:

A lányok gerendán kezdtek, Dorina volt a két magyar tornász közül az első. Gyakorlatában sajnos két rontás is történt, két olyan elemből, ami nem képezi a nehéz részeket. Zsófi szép gyakorlatot mutatott be, megérdemelt a döntő. Talajon Bianka kezdett, egy rontás volt az utolsó sorában, a tripla alacsony volt, és így már korrekcióval sem volt elkerülhető a rontása. Nagyon sajnálom, nagyon készült a szólításra. Pontos gyakorlatot szeretett volna bemutatni, a melegítés alatt is tökéletes munkát végzett, így nagyon meglepett a szólított gyakorlata. Dorina nagyon szépen kezdett, az első sorában érkezéskor kilépett, túlforgatta kicsit az elemet, a másik három sora is rendben volt, viszonylag pontos érkezésekkel. A szólítás után átbeszéltük a részleteket, mert nem voltam elégedett a gyakorlat második felével. A fináléban látni szeretném mindenféleképpen a kért pontosításokat tőle.

Szűcs Róbert, vezetőedző:

A mai napon sem sikerült finálés helyezést elérnünk, Tomcsányi Benedek első ugrását elrontotta, így nem került döntőbe. Balázs Krisztián korláton jó gyakorlatot csinált, de egy tizeddel lemaradt a fináléról, nyújtógyakorlatát sajnos többször elrontotta. Vecsernyés Dávid nyújtón megcsinálta gyakorlatát, de ő is pár tizeddel lemaradt a döntőről. El vagyunk keseredve, de dolgozunk tovább és reméljük, hogy a következő versenyeken már tudják a fiúk bizonyítani, hogy ott a helyük a legjobbak között.

Részletes program, Kairó, Világkupa (helyi idő szerint)

Március 19. szerenkénti döntők 1. nap; 13:00-16:30 (férfiak – talaj, lólengés, gyűrű; nők – ugrás, felemáskorlát)

Március 20. szerenkénti döntők 2. nap; 13:00-16:30 (férfiak – ugrás, korlát, nyújtó; nők – gerenda, talaj)