Böde triplájával győzött a Fradi Miskolcon

A listavezető Ferencváros a három gólt szerző Böde Dániel vezérletével magabiztosan nyert a Diósgyőr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 12. fordulójában.

A Ferencváros rögtön nyomás alá helyezte a diósgyőriek kapuját, egymás után vezette támadásait. Negyedóra elteltével valamelyest összeszedték magukat a hazaiak, de továbbra is a vendégcsapat játszott fölényben. A diósgyőriek is eljutottak ellenfelük kapujáig, sőt 0-1-nél könnyen egyenlíthettek volna, helyzetkihasználásban azonban az FTC sokkal jobb volt. Böde a fejesgólja után távolabbról lábbal is a kapuba talált, Spirovski pedig gyakorlatilag már a szünet előtt eldöntötte a mérkőzést.

A pihenőt követően nem sokkal Lanzafame hozta kihagyhatatlan helyzetbe Bödét, aki ezzel mesterhármast ért el. Hiába birtokolta ezután a korábbinál többet a labdát a DVTK, sokáig nem vezetett eredményre az erőfeszítése. Aztán egy szögletnél Leandro kézzel tisztázott a fejelni készülő Mihajlovic elől, a büntetőt pedig utóbbi magabiztosan értékesítette.

A folytatásban is élénk maradt az iram, mindkét oldalon akadt gólszerzési lehetőség, de már nem változott az eredmény, így a jobban és főleg hatékonyabban játszó FTC simán érvényesítette a papírformát.

A DVTK sorozatban a hetedik mérkőzésén maradt nyeretlen, legutóbbi öt összecsapását pedig elveszítette.

OTP Bank Liga, 12. forduló:
Diósgyőri VTK-Ferencvárosi TC 1-4 (0-3)
Miskolc, 7768 néző, v.: Berke

Diósgyőr: Antal – Brkovic, Karan, Tamás – Sesztakov, Tóth B. (Bacsa, a szünetben), Márkvárt (Mazalovic, 80.), Tajti, Juhar – Mihajlovic, Vernes (Hasani, 55.)

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Leandro, Heister – Spirovski, Sigér – Bőle (Csernik, 81.), Lanzafame, Petrjak (Varga R. (52.) – Böde (Gorriarán, 66.)

gólszerzők: Mihajlovic (71., 11-esből), illetve Böde (26., 37., 47.), Spirovski (39.)
sárga lap: Márkvárt (14.), Vernes (46.), illetve Petrjak (19.), Leandro (71.) Heister (66.)

 

(MTI)