
A Falco hazai pályán kétszeri hosszabbítás után legyőzte az izraeli Ramat Gant a férfi kosárlabda Bajnokok Ligája rájátszásának harmadik, keddi mérkőzésén, így 2-1-es összesítéssel továbbjutott a középdöntőbe.
A magyar bajnok a rájátszás első meccsén 88-81-re verte itthon a Ramat Gant, amely biztonsági okokból a csehországi Opavában vívja a hazai találkozóit, így Milos Konakov vezetőedző együttesének nem kellett sokat utaznia a második felvonásra. Ott aztán végig az ellenfél volt jobb, amely 76-69-es sikerével egyenlített, így a párharc az Schaeffler Arena Savariában dőlt el.
A hétvégi Magyar Kupa-negyeddöntőben a címvédő Szolnokot búcsúztató Falco helyzetét némiképp rontotta, hogy a második mérkőzést térdsérülés miatt kihagyó amerikai Trey Diggs továbbra sem volt hadra fogható.
(fotó: MTI / Katona Tibor)
A keddi csata áramszünet miatt mintegy negyedórát csúszott, majd 9-4-gyel kezdtek a házigazdák, de az ellenfél két gyors triplával fordított. A szerb Nikola Popovic révén 11 ponttal elhúztak a vasiak (25-14), ám a folytatásban felzárkózott az ellenfél, amely 33-25 után egy 9-0-ás rohammal ismét fordított. A nagyszünetben 39-38 volt az állás.
(fotó: MTI / Katona Tibor)
A térfélcserét követően ismét kilenc ponttal meglépett a magyar csapat, de 50-50-nél a remekül triplázó Ramat Gan megint utolérte őket, a záró játékrész 64-60-ról indult.
A párharc utolsó meccsének utolsó negyede elképesztő izgalmakat hozott, Perl Zoltán, Váradi Benedek és a kisebb sérüléssel küzdő Matt Tiby is fontos kosarakat szerzett, egy perccel a vége előtt 78-74 állt a nagyórán. A hajrában a hazaiak elrontottak két támadást, Amin Stevens és Kendale McCollum pedig egyenlített, így jöhetett az ötperces hosszabbítás.
Ebben fej fej mellett haladtak a csapatok, a lelátókról zúgott a „Mindent bele!”, Perl duplájával 86-85 lett az állás, aztán Stevens révén ismét az izraeliek vezettek, a következő hazai rádobás nem volt eredményes, így már-már győztesnek látszott a Ramat Gan, de Pongó Marcell dudaszós, félpályáról elengedett triplájával 89-89 lett. A második ráadásban mindkét gárda az utolsó tartalékait mozgósította, Váradi kétszer betalált, Perl is brillírozott, így végül a házigazda sárga-feketék ünnepelhettek.
(fotó: MTI / Katona Tibor)
A vasiak a 16 csapatos, hatfordulós középdöntő jövő szerdán rajtoló L csoportjában folytatják szereplésüket a cseh Nymburk, a spanyol Murcia, valamint a francia Nanterre vagy a belga Oostende társaságában.
A Falco másodszor jutott a BL középdöntőjébe, 2022-ben csoportgyőztesként közvetlenül tagja lett az elitmezőnynek. Akkor a második csoportkört követően a magyarok 1/5-ös győzelmi mérleggel búcsúztak sereghajtóként.
A mérkőzés összefoglalója:
Eredmény, rájátszás a középdöntőért, 3. mérkőzés:
FALCO-VULCANO ENERGIA KC SZOMBATHELY – Ramat Gan (izraeli) 106-100 (25-17, 14-21, 25-22, 14-18, 11-11, 17-11) – kétszeri hosszabbítás után
A magyar csapat legjobb dobói: Perl 29, Váradi 22, Popovic 15, Tiby 14, Pongó 11
A párharc végeredménye: 2-1 a Falco javára.
fotó: MTI / Katona Tibor