Bronzérmet szerzett az ifjúsági fiúcsapatunk Olaszországban

Az ifjúsági fiúcsapatunk bronzérmes lett az ITTF Junior Circuit Premium olaszországi állomásán, Lignanóban.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség vasárnapi közlése szerint Juhász Patrik, András Csaba és Both Olivér triója kétséget sem hagyott afelől, hogy a legjobb a csoportjában, a szlovákokat és a portugálokat is 3:0-val intézték el. A negyeddöntőben a svájciak sem jártak jobban a mieink ellen, akik ezzel bejutottak az elődöntőbe. Ott a topfavorit Kína ellen kellett volna borítaniuk a papírformát, ám be kellett érniük a részsikerekkel. Például azzal, hogy Both (20:18-ra!) és Juhász is nyert egy szettet, másik két-két játszmát pedig csak 11:9-re buktak el. A dobogós helyezésre mindenképp büszkék lehetnek.

A Huzsvár Erik, Szántosi Dávid és Balogh Bence alkotta serdülő fiúcsapatunk ugyancsak továbbjutott a csoportkörből (a szlovákokat, a svájciakat és az olaszok harmadik számú csapatát is megverték), ám ők már a negyeddöntőben belebotlottak a kínaiakba, akik ellen Huzsvár révén csak egy szettet tudtak nyerni.

Az ifjúsági lányoknál Dari Helga egy fehérorosz és egy moldovai lánnyal alkotott vegyes csapatot, és nem rajta múlt, hogy csak harmadikak lettek a csoportjukban, hiszen az öt mérkőzéséből négyet megnyert.

Serdülő lánycsapatunk hiába győzte le két ellenfelét, csoportmásodikként nem jutott tovább.

2019 ITTF JUNIOR CIRCUIT PREMIUM, ITALY JUNIOR & CADET OPEN

CSAPATVERSENY

IFJÚSÁGI FIÚK

4. CSOPORT

MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 3:0
Juhász Patrik–Klajber 3:0
András Csaba–Delincak 3:2
Both Olivér–Pach 3:2

MAGYARORSZÁG–PORTUGÁLIA 3:0
Juhász–Gomes 3:2
András–Da Silva 3:0
Both–Magalhaes 3:1

NEGYEDDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–SVÁJC 3:0
András–Hardmeier 3:1
Juhász–Moullet 3:0
Both–Osiro 3:1

ELŐDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–KÍNA 0:3
András–Hsziang Peng 0:3
Both–Ceng Pej-hszün 1:3
Juhász–Kao Jang 1:3

SERDÜLŐ FIÚK

7. CSOPORT

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG C 3:1
Huzsvár Erik–Bersan 3:0
Balogh Bence–Felici 2:3
Huzsvár, Szántosi Dávid–Amato, Felici 3:1
Huzsvár–Felici 3:1

MAGYARORSZÁG–SVÁJC 3:0
Huzsvár–Vepa 3:0
Szántosi–Ott 3:1
Huzsvár, Szántosi–Falconnier, Ott 3:1

MAGYARORSZÁG–SZLOVÁKIA 3:1
Huzsvár–Uherík 3:0
Balogh–Goldír 1:3
Huzsvár, Szántosi–Goldír, Uherík 3:1
Huzsvár–Goldír 3:0

NEGYEDDÖNTŐ

MAGYARORSZÁG–KÍNA 0:3
Szántosi–Lin Si-tung 0:3
Huzsvár–Huang Ju-cseng 1:3
Huzsvár, Szántosi–Csen Jüan-jü, Huang Ju-cseng 0:3

SERDÜLŐ LÁNYOK

6. CSOPORT

MAGYARORSZÁG–SZERBIA 3:1
Tölgyes Dorottya–Turkonje 3:0
Adamik Csenge–Gvozdenovics 3:0
Balogh Kíra, Volentics Anna–Gvozdenovics, Turkonje 1:3
Tölgyes–Gvozdenovics 3:1

MAGYARORSZÁG–OLASZORSZÁG C 3:0
Tölgyes–Thai 3:2
Adamik–Cerritelli 3:2
Balogh, Tölgyes–Criscione, Stanglini 3:0

MAGYARORSZÁG–EGYESÜLT ÁLLAMOK 0:3
Tölgyes–J. Sung 1:3
Adamik–R. Sung 2:3
Balogh, Tölgyes–J. Sung, R. Sung 0:3

 

fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség