Budapesten ülésezett a Balkán Torna Szövetség

A két évtized után tavaly újjáalakult Balkán Torna Szövetség szerdán a fővárosban ülésezett, a házigazda természetesen a Magyar Torna Szövetség volt.

A magyar szövetség szerdai közlése szerint az egész napos konferencián a tizennégyből hét tagszövetség képviselője volt jelen, köztük a szervezet vezetője, Celen Suat, aki a Török Torna Szövetség elnöke és a Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) alelnöke is.

Mindenek előtt köszönjük a Magyar Torna Szövetségnek, hogy itt lehetünk, nagyon hálásak vagyunk a szíves vendéglátásért. Hadd mondjam el, fantasztikus története van a magyar tornának, nagy megtiszteltetés itt lenni. Ami a Balkán Torna Szövetséget illeti, ez az együttműködés már évtizedekkel korábban kialakult, de a tavalyi esztendőben újraszerveztük csaknem 20 év után, bízom benne, hogy gyümölcsöző lesz a tagszervezetek együttműködése.

A rendezvény fő témája az idei esztendőre tervezett versenyek házigazdáinak és dátumainak kijelölése volt. 2022-ben szertornában már megvalósult az első verseny, az idei esztendőre azonban a tagországok szerették volna kiterjeszteni a viadalok körét a többi szakágra is. Erről tájékoztatott dr. Edvard Kolar, az Európai Torna Szövetség (EG) alelnöke.

Azt gondolom, nagyon érdekes volt a mostani ülés. Véleményem szerint nagyon hasznos és fontos a tagszervezetek együttműködése. Több szakágra kiterjesztve pedig fényes jövő és rengeteg lehetőség áll a sportolók előtt. Főként az utánpótlás tekintetében.

Dr. Karácsony István, a FIG örökös, tiszteletbeli tagja második számú alelnöki tisztséget tölti be a Balkán Torna Szövetségben. Elmondása szerint nagyon különleges és izgalmas a munka a szervezeten belül.

Érdekes a nemzetközi megítélésünk, érdeklődve figyel bennünket a FIG és az európai szövetség is. Ezzel együtt örömteli, hogy régiós szinten az országok és a hozzájuk tartozó szervezetek jól együtt tudnak működni a tornászok érdekében, hogy népszerűsítsék a sportágat. Ez egy nagyon előremutató gondolat.

Altorjai Sándor, a MATSZ főtitkára, a FIG Council tagja kiemelte a Budapesten hozott legfontosabb döntéseket is.

Több versenyt illetően is megállapodásra sikerült jutnunk. A szertornát tekintve biztos, hogy Görögország ad otthont a megmérettetésnek, és abban is megegyeztünk, hogy valamikor az ősz elején. A ritmikus gimnasztika pedig Montenegróban lesz, minden bizonnyal szeptemberben. Ezek voltak a legfontosabb döntések. Emellett igyekeztük meghatározni azt, hogy milyen formában folytassuk tovább az együttműködésünket, és milyen további eseményekben gondolkodjunk, gondolkodhatunk. A tavalyi versenynaptár nagyon sűrű volt, de az idei év valamennyivel szellősebb, emiatt is volt szükség erre az egyeztetésre.”

Fotó: Freschli József/MATSZ