Újabb érmeket és olimpiai kvótákat szereztünk Duisburgban

A számunkra megszerezhető összes szombati kvótát begyűjtöttük és hat érmet is szereztünk az ICF Gyorsasági és Para Kajak-Kenu Világbajnokságon. 56314

Fantasztikus ezüstérmet, és négy kvótát szerzett a férfi kajak négyes

Elérte célját, azaz kvótát és érmet is szerzett a Nádas Bence, Csizmadia Kolos, Kuli István, Tótka Sándor alkotta férfi kajak négyes Duisburgban! Az első döntős délutánon a srácok mellett, Kopasz Bálint világbajnok lett K-1 500 méteren, míg a Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a harmadik helyen végzett K-2 200 méteren.

Több, mint négyezren vettek részt a Hervis Balaton-Átevezésen

Szikrázó napsütésben és jó hangulatban telt a 2023-as Hervis Balaton-Átevezés. Szombaton több, mint 4000 ember teljesítette a Zamárdi-Tihany-Zamárdi útvonalat. Az eseményen a sportszeretők mellett exkluzív vendégek is vízre szálltak, többek között Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő, Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, Németh Balázs, a Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, valamint Széphalmi Juliska

Varga Ádám Európa-bajnok, öt éremmel zártunk Krakkóban

Olimpiai ezüstérmes kajakosunk megszerezte felnőtt pályafutása első Európa-bajnoki címét, miután szenzációs versenyzéssel győzött K-1 500 méteren. A krakkói Európa Játékok utolsó kajak-kenus napján két további érmet szerzetünk még: Gazsó Dorka női K-1 500 méteren ezüstérmes, a mindössze 18 éves Kiss Ágnes pedig harmadik lett női C-1 500 méteren. 54564

Közel 200 magyar sportoló vesz részt az ORLEN-csoport támogatásával megvalósuló III. Európa Játékokon

Hamarosan indul a III. Európa Játékok, amelyet idén Krakkóban és a környező kis-lengyelországi vajdaságban rendeznek meg június 21. és július 2. között. A 29 sportágat felvonultató kontinentális viadalhoz 2023-ban szponzorként csatlakozik a magyarországi ORLEN töltőállomás-hálózat anyavállalata, az ORLEN-cégcsoport, amely hosszú évek óta támogatja a jelentős európai- és világversenyeket és a

”Evezd le keresztbe!” – július 15-én jön a Hervis Balaton-Átevezés!

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) megtartotta az idei Hervis Balaton-Átevezés sajtótájékoztatóját a Stopperen. Az eseményen megszólalt Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere, Dalnoki Balázs a Hervis ügyvezető igazgatója, dr. Baji Balázs a budapesti atlétikai világbajnokság nagykövete és Vida Gergely, az MKKSZ szervezési és marketing igazgatója is. 54274