Chase Schaber a hét legjobbja az Erste Ligában

A Brassó kanadai csatára érdemelte ki az elismerést. A hét legszebb gólját Vincze Péter szerezte.

Remekül szerepeltek az erdélyi csapatok az Erste Liga legutóbbi játékhetén. A Brassó, a Gyergyó és a Csíkszereda is mindhárom mérkőzését megnyerte az FTC-Telekom, a Titánok, valamint a DVTK ellen. Egyedül a miskolci együttes tudott egy pontot szerezni a címvédő és listavezető Sportklub otthonában. A GYHK már feljött a harmadik helyre, és vesztett pontokat tekintve jobban áll a második Újpestnél is, de a Brassó sincs messze a dobogótól. Utóbbi alakulat mostani három meccsét öt góllal és négy assziszttal zárta a kanadai Chase Schaber, aki így a játékhét legjobbja lett – adta hírül az ersteliga.hu.

A 31 éves csatár decemberben igazolt a Coronához, és eddig mind a hat találkozóján szerzett pontot a magyar bázisú nemzetközi bajnokságban. „A csapat- és a sortársaim nélkül nem ment volna nekem sem. Azon dolgozom, hogy tisztára játsszam magam, ahol megtalálnak, vagy olyan helyzetbe kerüljek, ahova érkezhet a korong. Eddig elég jól sikerült” – mondta a gyors beilleszkedésről a ligahonlapon megjelent interjúban.

Schaber komoly tengerentúli tapasztalattal rendelkezik, emellett négy szezont töltött a brit bajnokságban, majd egyet a német harmadosztályban. Az Erste Ligáról jó véleménnyel van. „Színvonalasak a meccsek, és csak még jobbak lehetnek, ahogy közeledünk a rájátszáshoz. Alig várom!”

A Brassóra ezen a héten két rangadó vár: pénteken a Gyergyó, vasárnap a Csíkszereda lesz az ellenfél. „Két nagy tempójú, kemény, küzdős meccsre számítok. Fontos pontokért harcolunk, szóval készen kell állnunk, és a legjobbat nyújtani” – tette hozzá a csatár, akinek a célja a bajnoki cím, valamint az, hogy minél előbb közönségkedvenccé váljon.

A hét legszebb gólját Vincze Péter, a Gyergyó csatára szerezte: az FTC-Telekom ellen egy láb közötti mozdulatból volt eredményes.

Az Erste Ligában péntektől hétfőig négy találkozót rendeznek, a két erdélyi derbi mellett fontos lesz a tizedik, még rájátszást jelentő helyért harcoló Titánok és a Dunaújváros mérkőzése is. Székesfehérváron pedig eldől az EXIM Magyar Kupa sorsa. A szombati elődöntőben a címvédő DEAC a DVTK-val, míg a rendező Hydro Fehérvár AV19 az FTC-Telekommal találkozik, a győztesek vasárnap a döntőben találkoznak.

A hét gólja – Vincze Péter:

Az Erste Liga összes híre és eseménye ide kattintva követhető. Az Erste Liga Tv pedig ide kattintva érhető el.