Csányi Sándor a FIFA alelnöke lesz – videó

Pozsonyban tartották meg az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) 42. kongresszusát. A közgyűlés egyhangúlag dr. Csányi Sándort választotta a FIFA alelnökévé. Az MLSZ első embere a megválasztása után helyszíni interjút adott az MLSZ TV-nek.

Az mlsz.hu hétfői beszámolója szerint a spanyol Angel Maria Villar 2017-es távozása után megüresedett az a FIFA-alelnöki tisztség, amelynek betöltésére az UEFA tagsága tehet javaslatot. Az 55 tagállam egyhangúlag a Magyar Labdarúgó Szövetség 2010-ben megválasztott elnökét, dr. Csányi Sándort kérte fel a pozíció betöltésére.

Az eljárás alapján a jelölés után a FIFA jogosultsági eljárást indított, amely mindent rendben lévőnek talált Csányi Sándor személyét illetően, így a nemzetközi szövetség nyári, moszkvai kongresszusán hivatalosan is kinevezheti a FIFA alelnökének a magyar sportvezetőt.

Megválasztása előtt Csányi Sándor így nyilatkozott az mlsz.hu-nak:

– Fontos, hogy a tendencia – mely szerint a nagyok még nagyobbá válhatnak, a kisebbek pedig aránytalanul lemaradnak klub- és válogatott szinten is –, megforduljon. Azért is dolgozni fogok, hogy a jó szabályozás eredményeként a fiatal játékosok több lehetőséghez jussanak, és hogy a szabadidős és a női futball erősödjön a világ minden táján.

Azzal, hogy MLSZ első embere az UEFA és a FIFA vezető testületének is tagja, példátlan sportdiplomáciai eredményt ért el. A végrehajtó bizottsági és a FIFA-tanács tagság mellett Csányi Sándor vezeti az UEFA Nemzeti válogatottak versenyeztetési bizottságát, és tagja az UEFA pénzügyi bizottságnak is.

Barcs Sándor töltötte be a FIFA alelnöki tisztségét 1972-től, mikor megbízott UEFA-elnökként automatikusan megkapta az alelnöki pozíciót is, ám Csányi Sándor az első olyan magyar, aki választás után szerzi meg ezt a befolyásos tisztséget.

Íme az MLSZ TV felvétele:

fotó: mlsz.hu