Cseh és Milák 100 méter pillangón, Burián 200 méter háton döntős

Burián Katalin 200 méter háton egyéni csúccsal a második, míg 100 méter pillangón Cseh László a legjobb, Milák Kristóf pedig a negyedik idővel jutott döntőbe szerdán a glasgow-i úszó Európa-bajnokságon.

Az elődöntőben érdekelt magyarok közül elsőként Burián volt érdekelt. Plagányi Zsolt tanítványa délelőtt bőven spórolt az erejével, de így is a második időt úszta. Már akkor jelezte, hogy délután is „vigyáznia kell”, hiszen fizikális adottságai miatt nincsenek olyan erőtartalékai, mint a riválisoknak. Az előfutamhoz hasonlóan Burián ezúttal is könnyedén haladt előre, a végén olasz ellenfelével még egy kicsit „meghúzták” egymást, ennek köszönhetően 2:07.65-s egyéni csúccsal (2:08.38 volt a korábbi) érte el – másodikként – a falat.

Esküszöm, megint tartalékoltam, alig hittem a szememnek, amikor célba érkeztem. Most sem úsztam olyan gyorsan az első százat, csak utaztam az olaszon, a fordulókat meg sem csináltam igazán erősen. Az utolsó ötvenet felpörgettem, de szerencsére nem úsztam ki magam” – mondta Burián, aki megjegyezte, úgy érzi, szárnyal a medencében.

Férfi 100 méter pillangón a szám címvédője, Cseh László, illetve a 200-on győztes Milák Kristóf állt rajtkőre. Elsőként a 14-szeres Európa-bajnok veterán klasszis ugrott medencébe, szoros versenyben, az utolsó métereken jól hajrázva szerezte meg a futamgyőzelmet 51.65 másodperccel.

Ez jobb volt, mint eddig bármi, de az első ötven még mindig nem állt össze. Sajnos látszik, hogy nem tudok eléggé ellazulni fejben. Annál többet edzeni, amennyit a magyar bajnokság óta edzettem, nem lehet szerintem. Egyértelmű, hogy pont annyi feszültség van bennem, ami megtöri az úszásomat. Ezt kell kijavítani a következő években” – mondta Cseh.

Őt Milák követte. A 18 éves versenyző tavaly Budapesten ezüstérmet szerzett a világbajnokságon ebben a számban, most 51.76-tal negyedikként került a döntőbe.
Sokkal jobb volt, mint délelőtt, a bemelegítésnél nagyon figyeltem a technikai elemekre. A döntőig még van két edzésem” – mondta Milák, aki a hazai közönség előtt szerzett ezüstérmét elsősorban annak tudja be, hogy akkor csak arra a számra készült.

Sztankovics Anna 50 méter mellen a délelőtti előfutamban egyetlen tizedre volt saját országos csúcsától, ezt az idejét azonban megközelíteni sem tudta délután, és 31.34 másodperccel a 11. helyen végzett.

(MTI)

fotó: Magyar Úszó Szövetség