Csercseszov: „egy kiegyensúlyozott, erős ellenfélre számítok”

Sztanyiszlav Csercseszov vezetőedző egyáltalán nem érzi úgy, hogy a Ferencváros labdarúgócsapatának következő ellenfele, az AS Monaco gödörben lenne a csütörtöki Európa-liga mérkőzés előtt.

Az eredmények tekintetében lehetséges, hogy ingadozó a Monaco teljesítménye, de a mutatott játékban nem az. A Trabzonspor ellen sem volt alárendelt szerepben, szerencsétlen gólokat kapott. A korábbi években a Bajnokok Ligájában is rendszeresen szerepelt, szóval egy kiegyensúlyozott, erős ellenfélre számítok” – utalt arra a szerdai sajtótájékoztatón az orosz szakember, hogy a 2017-ben BL-elődöntős gárda három nyeretlen mérkőzéssel a háta mögött várja az összecsapást – számolt be az MTI.

Csercseszov nem akart pontokról beszélni, hogy elégedett lenne-e a biztos továbbjutást jelentő döntetlennel. Inkább úgy fogalmazott, ez a meccs mindkét csapat számára ugyanolyan fontos, neki pedig az az elsődleges, hogy saját csapata ilyen tét mellett is jó teljesítményt nyújtson és kihasználja a helyzeteit. Hozzátette, azt szeretné, ha a Puskás Akadémia ellen mutatott jó forma kitartana a Monaco ellen is.

Az elmúlt három mérkőzést négy védővel kellett megoldani. Remélhetőleg ezúttal mindenki bevethető lesz, mert Adnan Kovacevic két napja már ismét együtt edz a társaival, Pászka Lóránd jó teljesítményt nyújtott az elmúlt időszakban, Botka Endre pedig felépült kisebb sérüléséből

– válaszolt Csercseszov az MTI-nek arra a kérdésére, hogy a védelmet mennyire hozhatja nehéz helyzetbe az eltiltott Mats Knoester és a sérült Eldar Civic hiánya.

Nehéz mérkőzés lesz, ahogy az első felvonás is az volt. Ezúttal sem számítok másra. Védőként különösen oda kell figyelnünk, mert a Monaco kerete tele van minőségi játékosokkal

– mondta Henry Wingo.

Az amerikai védő szerint fizikálisan nagyszerű állapotban van az egész csapat a kettős terhelés ellenére, amit az eddig elért eredményeik is bizonyítanak.

A Ferencváros-AS Monaco El-csoportmérkőzés csütörtökön 21 órakor az albán Enea Jorgji sípjelére kezdődik a Groupama Arénában. Az éllovas zöld-fehérek már döntetlennel bebiztosítanák a továbbjutásukat, de akár a csoportgyőzelmet is megszerezhetik. A meccset az M4 Sport élőben közvetíti.

 

fotók: MTI / Illyés Tibor