Az FTC megtámadta a másodfokú MLSZ fegyelmi döntést a Sport Állandó Választottbíróság előtt, amely szerdán határozatot hozott.
A fradi.hu szerdai közlése szerint a Sport Állandó Választottbíróság döntése értelmében, a 3 mérkőzésre szóló szektorbezárás érvényben maradt, azonban a 3 millióról 10 millióra emelt bírságot hatályon kívül helyezte a Választottbíróság, tehát az első fokon kirótt összeg terheli az FTC-t.
Mint ismert, az MLSZ első fokon eljáró Fegyelmi Bizottsága (FEB) november 7-én, az FTC–DVSC mérkőzéssel kapcsolatban klubunkat, mint visszaesőt, „mérkőzés rendezéssel kapcsolatos szabályzati előírás megsértéséért, a Fradi szurkolóknak jelentős mennyiségű pirotechnikai eszközök beviteléért és használatáért, valamint a rend mérkőzés alatt történt nem megfelelő biztosításáért” marasztalta el és büntette meg. A döntés a Groupama Aréna „B1”, „B2”, „B3” és „C1” szektorai 3 soron következő hazai NB I-es bajnoki mérkőzésen történő lezárását jelentette. A szektorbezárás mellett 3 millió forint pénzbüntetéssel is sújtották a Fradit. A fegyelmi határozat ellen a Ferencváros fellebbezett, ezért az ügy a másodfokon eljáró Fellebbviteli Bizottság (FVB) elé került, amely november 23-án tárgyalta az ügyet. Az FVB a FEB elsőfokú határozatát az (FSZ) 59. § (1) bekezdés c) pontja alapján részben megváltoztatta: a pénzbüntetés összegét 3-ról 10 millió forintra emelte, egyebekben az I. fokú határozatot helybenhagyta.
Az MLSZ két bizottságának döntése után az FTC a Sport Állandó Választottbírósághoz fordult. A zöld-fehérek a három meccsre szóló szektorbezárás eltörlését vagy rövidítését, valamint a súlyos, 10 millió forintos pénzbüntetés csökkentését kérte a bírói testülettől. A Választottbíróság szerdán szóban kihirdetett ítélete megállapította, hogy a szövetség Fellebbviteli Bizottsága jogsértően emelte fel az első fokon kirótt 3 millió forintos bírságot 10 millió forint összegűre, így a másodfokú határozat ezen részét hatályon kívül helyezte, tehát maradt a korábbi 3 millió forintos büntetés. A klub által hangsúlyosan támadott és felülvizsgálni kért szektorbezárások vonatkozásában a Sport Állandó Választottbíróság nem találta túlzottnak a fegyelmi büntetést, ezért a B1, B2, B3 és a C1 szektor a következő két bajnoki mérkőzésen még zárva marad.
Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója a Fradi Médiának kommentálta a legfrissebb határozatot: „Üdvözöljük a döntést, ez is egy győzelem, de azért sokkal boldogabbak lennénk, ha mondjuk a pénzbüntetés maradt volna magasabb, és inkább a szektorbezárásokat törlik el. Ötven felelőtlen ember ostoba cselekedete miatt sok-sok ezer szurkolónkat fosztják meg még két hazai mérkőzés látogatásától.”