Csoknyai István: az első félidőben szinte hiba nélkül játszottunk

Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott az első félidőben szinte hiba nélkül játszott, ennek köszönheti, hogy tíz góllal legyőzte Angola csapatát a német-dán közös rendezésű világbajnokság csoportkörének második fordulójában, vasárnap Koppenhágában.

Az első meccs tanulságait a szabadnap és a videózás során átbeszéltük, az edzésen pedig próbáltunk javítani az elkövetett hibákon. Ennek a hozadéka volt, hogy ma az első félidőben szinte hiba nélkül játszottunk. Egy-egy apró rontás becsúszott, de volt kontrajátékunk, bátran futottunk, a hosszúoldali cserét pedig Nagy László beállásával zökkenőmentesen megoldottuk” – nyilatkozta az MTI-nek a szakvezető.

A magyar válogatott a D csoportban pénteken 25-25-ös döntetlent játszott Argentínával, hétfőn 15.30-tól Katarral, szerdán Egyiptommal, csütörtökön pedig az Európa-bajnoki ezüstérmes Svédországgal találkozik. A hatosból az első három jut a középdöntőbe.
Nagyon problémás volt az első meccsen a szélsőjátékunk, de most ez is jól bekapcsolódott, és minden pozícióban jó teljesítményt nyújtottunk. Eldöntöttük a két pont sorsát, így a második félidőben azok kaptak több lehetőséget, akik eddig kevesebbet játszottak. Ezzel egy kicsit az erőnket is be tudtuk osztani, mert holnap délután már egy minőségileg sokkal erősebb válogatott vár ránk” – magyarázta Csoknyai.

Hozzátette, az estét pihenéssel töltik a szállodában, a gyúrók pedig mindent megtesznek, hogy minél frissebb állapotba kerüljenek a játékosok. A szakmai stáb már elkezdi a videóelemzést, majd hétfő délelőtt a csapattal taktikai megbeszélést tartanak, és próbálnak alaposan felkészülni a katari csapatból.
Látva a mai mérkőzésüket, ez egy pokolian nehéz csata lesz, de ha megint lépésről lépésre tudunk egy kicsit fejlődni és előrelépni, akkor nem megoldhatatlan” – vélekedett Csoknyai.

A négy évvel ezelőtt világbajnoki ezüstérmes katari válogatott pénteken nagy meglepetésre 24-23-ra kikapott Angolától, vasárnap pedig 28-23-ra legyőzte Egyiptomot.

Bánhidi Bence elmondta, ezúttal hatvan percen keresztül tudtak összpontosítani, ez kulcskérdés volt, illetve az argentinoknak teljesen más volt a védekezésük, mint afrikai ellenfelüknek. Hozzátette, két nappal ezelőtt és ma (vasárnap) is látták Katar csapatát, amelynek nincs balkezes jobbátlövője.
Olyan taktikát kell kidolgozni, hogy ezt kihasználhassunk. Holnap délelőtt felkészülünk rájuk, délután pedig nekik ugrunk” – mondta elszántan a MOL-Pick Szeged beállója, aki három kísérletéből kettőt gólra váltott.

Bodó Richárd úgy fogalmazott, alaposan felkészültek Angola játékára, és így tesznek Katar esetében is.
A katariak mindkét arcukat megmutatták az első két meccsen, ahogyan mi is. Tudjuk, hogy a legnagyobb erősségük Danijel Saric a kapuban, ha ő lehúzza a rolót, nagyon meg tudja nehezíteni a dolgunkat. Remélem, holnap nem lesz jó napja, és miénk lesz a két pont” – közölte a szegedi balátlövő, aki hat lövésből háromszor volt eredményes.

A 22. percben piros lappal azonnal kiállították Bóka Bendegúzt, mert ellenfelének vállát lövés közben ütötte meg. A Balatonfüred balszélsője remekül kezdett, hiszen mind az öt lövését gólra váltotta, amíg a pályán volt, és korai kiválása ellenére ő volt a magyar csapat legeredményesebb játékosa.
Némileg lemaradtam és hozzáértem a kezéhez, tényleg butaság volt részemről. Most nekem és Hornyák Péternek is voltak lehetőségeink, szerencsére jöttek a labdák a szélre is” – nyilatkozta Bóka.

(MTI)

fotó: MTI/Illyés Tibor