Csütörtökön indul útnak a 13. SPURI Balaton Szupermaraton

A futók már érzik a tavasz közelségét és alig várják a futószezon kezdetét. Ennek szellemében indul a március 5-8. között megrendezésre kerülő 13. Spuri Balaton Szupermaraton.

A négy nap alatt több mint 195 kilométert vállalnak a tókerülők. Az embert próbáló táv 3 vagy 4 fős csapatokban, párban és egyénileg is teljesíthető. Tavaly az esemény minden versenyszámát figyelembe véve több mint 2700 résztvevője volt a tavaszi versenynek. Idén is hasonló létszámú futókaravánra számítanak a szervezők a Balaton partján.

A BSI tájékoztatása szerint a verseny fővédnöke Dr. Lengyel Róbert Siófok, védnökei Balassa Balázs Szigliget  ,Dr. Bóka István Balatonfüred, Hidvégi József Fonyód polgármestere, Krisztin N. László Badacsonytomaj és  Nagy Bálint Keszthely  polgármesterei.

A 13. SPURI Balaton Szupermaraton a hagyományok szerint Siófokról indul, az első napi  cél Fonyódon lesz 48,4 kilométer megtétele után.

Másnap innen rajtolnak a leghosszabb szakaszra, az 53,2 kilométerre levő Szigligetre, az út végén a várhoz vezető különösen  „combos” kaptatóval. A futás második napi forgatagába Keszthelytől csatlakozik be az egyre népszerűbb SPURI Öböl Félmaraton mezőnye is, hogy együtt érjenek célba a szigligeti vár alatt.

A harmadik napon Badacsonyból indulva a táv „csak” 43,6 kilométer Balatonfüredig. Ehhez a mezőnyhöz csatlakoznak  a Badacsonytomajból rajtoló klasszikus maratoni távú betétverseny, a SPURI MaratonFüred résztvevői is.

Az innen  Siófokra visszatérő 51,2 kilométeres negyedik napi szakasszal ér véget az esemény, mely 42 balatoni települést érint.

Nyomtatott programfüzet helyett! – egy lépés a környezettudatosabb esemény felé

A 4 napos esemény minden információja megtekinthető ezen a felületen:

https://bszm.maratonfutas.hu/

Résztávok és váltóhelyek (egyben a maraton+ napi távjai):

  1. nap, csütörtök:Siófok – Fonyód 48,45 km
  • 1. szakasz: Siófok – Szántód 16,05 km
    mezőny eleje: 11:41
    mezőny vége: 12:40

  • 2. szakasz: Szántód – Balatonszemes 16,1 km
    mezőny eleje: 12:37
    mezőny vége: 14:40

  • 3. szakasz: Balatonszemes – Fonyód 16,3 km
    mezőny eleje: 13:30
    mezőny vége:16:48
  1. nap, péntek:Fonyód – Szigliget 53,2 km
  • 1. szakasz: Fonyód – Balatonmáriafürdő 16,45 km
    mezőny eleje: 11:26
    mezőny vége:14:44
  • 2. szakasz: Balatonmáriafürdő – Keszthely 15,55 km
    mezőny eleje: 12:22
    mezőny vége:14:47
  • 3. szakasz: Keszthely- Szigliget 21,2 km
    mezőny eleje: 13:35
    mezőny vége:17:40
  1. nap, szombat:Badacsony – Balatonfüred 43,6 km
  • 1. szakasz: Badacsony – Révfülöp 13,5 km
    mezőny eleje: 10:22
    mezőny vége:11:24

  • 2. szakasz: Révfülöp – Fövenyes 17,3 km
    mezőny eleje: 11:25
    mezőny vége:13:55

  • 3. szakasz: Fövenyes – Balatonfüred 12,8 km
    mezőny eleje: 12:07
    mezőny vége:15:41
  1. nap, vasárnap:Balatonfüred – Siófok 51,2 km
  • 1. szakasz: Balatonfüred – Balatonalmádi 16,2 km
    mezőny eleje: 9:26
    mezőny vége:10:44

  • 2. szakasz: Balatonalmádi – Balatonakarattya 20 km
    mezőny eleje: 10:36
    mezőny vége:13:27

  • 3. szakasz: Balatonakarattya – Siófok 15 km
    mezőny eleje: 11:28
    mezőny vége:15:44

Érdekességek, statisztikák a 13. SPURI Balaton Szupermaratonról

Az indulók között köszönthetjük a 2019-es Sparthatlon női és férfi győztesét Maráz Zsuzsannát és Bódis Tamást is, akik párban vesznek részt a 4 napos megmérettetésen, illetve Tamás egyéniben is próbára teszi magát. Ugyancsak egyéniben áll rajthoz idén is Csécsei Zoltán, aki januárban megdöntötte a 12 órás, a 24 órás és 100 mérföldes futópados világrekordot. Szintén a 4 napos egyéni versenyt választotta a ’90-es évek ultrafutó legendája Bogár János.  A SPURI MaratonFüreden áll rajthoz a korábbi Spartathlon győztes Lubics Szilvia.

A nevezők között köszönthetjük továbbá:

Ferenczi Istvan: 9-szeres válogatott labdarúgó, a Vasas SC pályaedzője – (4 napos egyéni induló)

Neszmélyi Emil dr.: hegymászó (2016. májusban megmászta a Mount Everestet északról első magyarként), sportjogász – (a SPURI MaratonFüred indulója)

Balassa Balázs, Szigliget polgármestere, a verseny egyik védnöke – (a SPURI Öböl Félmaratonon indul)

Statisztikai adatok:

  • Magyarország 19 megyéjének 439 településéről érkeztek nevezések
  • 23 ország 120 versenyzője fut velünk. Legtöbben Szlovákiából, Nagy-Britanniából, Németországból és Franciaországból érkeznek.
  • A négy napos esemény összes nevezője közül 37% nő.
  • A SPURI Öböl Félmaraton indulói közül 62 fő most futja először a félmaratoni távot.
  • A SPURI MaratonFüred indulói között 68 első maratonista is áll majd a rajtnál
  • Az esemény legaktívabb korosztálya a 40-50 év közöttiek, akik 48%-át teszik ki a nevezetteknek.
  • az idén az előnevezettek között 35 olyan induló van, aki az esemény valamelyik napján ünnepli születésnapját.
  • 7 olyan futó indul az idei eseményen, aki már tizenkétszer teljesítette egyéniben a 195,5 km-es távot. (Kollár Zoltán, Simon Zoltán, Séra István, Pók János, Farkas László, Salamon István, Kreszta Zoltán)
  • Legidősebb nevezőnk a hétvégén a 80 éves tatabányai Bozó Pál, aki a SPURI Öböl Félmaratonon indul, míg a legidősebb hölgy a budapesti 68 éves Kolozsi Erzsébet, aki párban vág neki  a 4 napos versenynek.

fotók: BSI