Danyi Gábor: „Ebben a helyzetben is példát kell mutatnunk”

Danyi Gábor, a női kézilabda Bajnokok Ligájában címvédő Győri Audi ETO edzője szerint a klubok tudomásul vették volna, ha a félbeszakadt 2019-20-as nemzetközi kupaidényben nem hirdetnek győztest.

Danyi Gábor a Kossuth Rádió Sportvilág című műsorában a világjárvány miatt egyelőre még csak felfüggesztett, ám nem lezárt nemzetközi kupasorozatok kapcsán kifejtette: minden bizonnyal felmerülhetett a döntéshozókban, hogy legyen-e folytatás vagy sem, hirdessenek-e végeredményt vagy sem, és ha igen, akkor mi alapján – számolt be az MTI.

Amennyiben ezt a kupaszezont most befejezettnek nyilvánítottuk volna, senki nem sír miatta, mert mindenki belátta volna, hogy ez egy vis maior. Ilyen még nem volt, és ezt tudomásul vesszük. Azt, hogy különféle lobbik és érdekek miatt ezt most megpróbálják besűríteni valahová, azt nem szeretném kommentálni” – nyilatkozta a szakember. Hozzátette: a kupaidény tervezett lezárása a következő szezon előtt csak még tovább zsúfolja az amúgy is sűrű programot, ami ellentétes minden észszerűséggel, a szakmával és az élsport egészségvédelmével.

Minden amellett szólna, hogy a mérkőzések száma csökkenjen, itt most azonban nem ezt látjuk. Nekünk viszont ebben a helyzetben is példát kell mutatnunk, amit tudunk, azt megteszünk. Nagy keretünk van, kellően jó játékosokkal, minőségre, mennyiségre, darabszámra, úgyhogy állunk elébe. Soha nem az jellemzett bennünket és engem sem, hogy problémákat felvetünk, majd nyavalygunk és panaszkodunk. Ez van, ezt kell szeretnünk, de attól a tények még tények maradnak” – mondta.

A győriek – akik június 21-én kezdik meg tíz hétre tervezett felkészülésüket – a BL-ben negyeddöntősök, a sorozat budapesti négyes döntőjének céldátuma szeptember 5-6-a. Az európai szövetség (EHF) vizsgálja annak a lehetőségét, hogy a negyeddöntőket meg lehet-e rendezni szeptember 3-án. Amennyiben a szeptemberi időpont nem tartható, akkor októberre halasztják a tornát, a negyeddöntőket törlik, a négyes döntőben pedig a két csoport első két-két helyezettje, a Győr, a francia Metz és Brest Bretagne, valamint a dán Esbjerg léphet pályára.

fotó: gyorietokc.hu