Dárdai Pál: Kipihente magát, motiváltan várja, hogy ismét munkába álljon

Dárdai Pál, a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitánya nagyon várja, hogy ismét munkába álljon a Hertha BSC utánpótlásában.

A szakember egy magyarországi barátságos tornán az M1 aktuális csatornának úgy fogalmazott, az elmúlt egy évben, mióta távozott a berliniek első csapatának vezetőedzői posztjáról, kipihente magát – írja az MTI.
Feltöltődtem, sok mérkőzést néztem, sokat hospitáltam, a vírus miatt ugyanakkor a vége nem úgy sikerült, mint terveztem, még egy-két helyre el akartam jutni” – mondta Dárdai, aki szerint egy edző mindig tanul, mindig jobb akar lenni.

Jövőbeli munkáit – a berliniek U16-os csapatának edzője, valamint a klub utánpótlás-koordinátora lesz – ő maga választotta, előbbi pozíciójában legkisebb fiát, Bencét is edzheti majd.
Hiányzik a napi munka, és amikor ez az érzés megjön, akkor az ember szívesen megy dolgozni” – jelentette ki a tréner.

Dárdai magával kapcsolatban kiemelte, jól tud alkalmazkodni, így egyáltalán nem bánja, hogy 172 Bundesliga-mérkőzés után ismét az utánpótlásban helyezkedik el, ugyanis ebben is megtalálja a kellő motivációt. Utánpótlás-koordinátori feladatával kapcsolatban azt mondta, elsősorban a játékosok kispályáról nagypályára átállásában lesz feladata, emellett az U17-es korosztályig ő szervezi majd a különböző értekezleteket, továbbá azt is neki kell kiszúrnia, melyik edzőnek miben kell esetlegesen segíteni.

A Hertha felnőtt csapatával kapcsolatban kifejtette, az áprilisban kinevezett vezetőedző, Bruno Labbadia szerinte jó választás volt, rutinos szakembernek és tisztességes embernek tartja, de arra kíváncsi, hosszú távon mire lesz képes a Bundesliga-tagságát megőrző berliniek kispadján.

Két idősebb gyerekéről elmondta, 188 centiméter magas, 18 éves Márton fia „igazi állat”, ugyanakkor „intelligens futballista”, akit Labbadia egyszer felvitt a felnőtt csapat edzésére és azóta is ott tartotta. Azt sajnálja, hogy az első csapatban még nem mutatkozhatott be, ugyanakkor csütörtökön kisebb bokasérülést szenvedett, ami miatt számára idő előtt véget ért az idény.

Legidősebb fiával, a jelenleg a Hertha második csapatában szereplő 21 éves Palkóval kapcsolatban kijelentette, el kell kerülnie egy másik csapatba, hogy megfelelő játéklehetőséghez jusson, és „akkor még lehet belőle valami”.
Fizikálisan nem kapott olyan géneket” – mondta Palkóról Dárdai Pál, aki szerint egy holland vagy svájci csapatban lenne esélye rendszeres játéklehetőséghez jutni.

A 44 esztendős Dárdai Pál, aki 2014 és 2015 között hét mérkőzésen irányította a magyar válogatottat, múlt csütörtökön, a vírushelyzet miatti beutazási korlátozások enyhülését követően jött vissza családjával Magyarországra egy hónapos szabadságára.