Dariékkal kezdődött újra

Hosszú idő után újra az ETTU által szervezett versenyen pattog a labda. Az európai utánpótlás top 10 bajnokságnak Berlin ad otthont, és Dari Helga is a résztvevők között található.

A Magyar Asztalitenisz Szövetség tájékoztatása szerint a koronavírus-helyzet tavaszi elharapódzása óta ez az első olyan verseny, amely az Európai Asztalitenisz-szövetség égisze alatt zajlik. A 36. alkalommal kiírt európai utánpótlás top 10 kapcsán Heike Ahlert, az ETTU elnökhelyettese megjegyezte: reméli, hogy a berlini esemény megrendezésével bátorítani tudják további versenyek házigazdáit is arra, hogy tető alá hozzák a tervezett viadalokat.

A vírus miatt csak nevében top 10 az idei bajnokság, valójában hét-, nyolc-, illetve kilencfős mezőnyök jöttek össze az ifjúsági és serdülő fiúknál, valamint lányoknál.

Dari Helga az ifi lányok között érdekelt, ahol kilencen küzdenek meg egymással. Ő a kilencedik, utolsó körben pihenhet, azaz a vasárnapi záró napon csak kétszer lép asztalhoz. Pénteken az első mérkőzésén kétszettes hátrányból verte meg a cseh Linda Zaderovát, majd döntő szett 12:10-re maradt alul a fehérorosz Darija Kiszellel szemben.

A 3. körben a napot hibátlan mérleggel záró Sophia Klee győzte le négy szettben. A német lány mellett a francia Prithika Pavade és a román Elena Zaharia is megnyerte minden meccsét.

EURÓPAI UTÁNPÓTLÁS TOP 10, BERLIN
IFJÚSÁGI LÁNYOK
1. KÖR

BEZEG Réka (szerbiai)–Darija KISZEL (fehérorosz) 2:3 (6:11,4:11, 11:8, 11:9, 7:11)
Anastasia BONDAREVA (német)–Sophia KLEE (német) 2:3 (11:9, 8:11, 9:11, 11:5, 8:11)
Isa COK (francia)–Prithika PAVADE (francia) 0:3 (4:11, 8:11, 10:12)
DARI Helga–Linda ZADEROVÁ (cseh) 3:2 (14:16, 9:11, 11:8, 11:4, 11:7)

2. KÖR
Prithika PAVADE–Anastasia BONDAREVA 3:1 (11:8, 8:11, 11:8, 13:11)
Elena ZAHARIA (román)–Isa COK 3:2 (7:11, 11:8, 6:11, 12:10, 11:6)
Darija KISZEL–DARI Helga 3:2 (10:12, 12:10, 8:11, 11:9, 12:10)
Sophia KLEE–BEZEG Réka 3:0 (11:5, 11:7, 11:9)

3. KÖR
DARI Helga–Sophia KLEE 1:3 (11:6, 10:12, 8:11, 6:11)
Anastasia BONDAREVA–Elena ZAHARIA 2:3 (6:11, 4:11, 11:9, 11:6,5:11)
BEZEG Réka–Prithika PAVADE 0:3 (9:11, 7:11, 6:11)
Linda ZADEROVÁ–Darija KISZEL 3:1 (18:16, 11:5, 9:11, 11:5)

 

fotó: Magyar Asztalitenisz Szövetség