Demeter Bence áll az új kihívás elé

Olimpiai kvótásként is csak jövő júniusban lélegezhet fel az öttusázó Demeter Bence, de nem csak ez a gondja

Előbbre tart a magyar vetélytársainál az elsőként és eddigi egyedüliként olimpiai kvótát szerzett Demeter Bence,  akinek a lehető legrosszabbkor jött a tokiói nyári játékok elhalasztása, nem kevésbé a Világkupa versenysorozat berekesztése, majd a júliusra tervezett székesfehérvári Európa-bajnokság lefújása – írta az SzPress Hírszolgálat. A váltóban és csapatban világbajnok öttusázó addig érezheti biztonságban magát,  amíg nem akad rajta kívül még két vagy három kvótát szerző magyar. Attól kezdve ugyanis már nem csak rajta múlik a tokiói indulása, hanem a szövetség döntéshozóin is. Akik a sportág szűkös keresztmetszete miatt csak két versenyzőnek szavazhatnak bizalmat. Demeter mostani helyzete kísértetiesen emlékeztet a 2012-ben történtekre, amikor a világranglistán elfoglalt pozíciója alapján londoni szereplő lehetett volna,  a szakvezetők viszont Kasza Róbertet és Marosi Ádámot látták esélyesebbnek. Marosi bronzéremmel igazolta a döntést, Kasza a 12. helyen végzett.

Márciusi filmszakadás

Felejthetetlen márciusra tekinthetek vissza, és nem csak azért, mert annak a hónapnak a 20. napján töltöttem be a 30. életévemet, hanem akkoriban következett be a sportvilág „filmszakadása”. A versenyek elhalasztása, a közös edzések betiltása, majd az otthoni kondimentés. Napok választottak el az idei első Világkupa versenyemtől, de bezárultak a határok, Szófia ugyanúgy visszakozót kényszerült fújni, mint szerte a nagyvilágban minden sportesemény házigazdája. Nem is tudom, hogy a bosszúságom vagy a keserűségem volt-e a nagyobb, abban viszont sajnos egészen biztos vagyok, hogy régen éreztem magamat olyan jó formában és annyira eltökéltnek, mint az idei  első nemzetközi versenyem előtt” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a 30 esztendős öttusázó, aki eddigi életének a kétharmadát a sportágának szentelte.

Amennyiben nem következik be eget rengető fordulat, a NOB vezetőivel szemben eddig több okból is mindig lojális Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) aligha fogja megmásítani a világversenyek elhalasztásával kapcsolatos döntését. Kihívást talán-talán csak az jelenthet, ha Székesfehérvár zöld jelzést kap az Európa-bajnokság őszi lebonyolítására, az UIPM pedig felengedi a sorompót a mexikói Cancun előtt, hogy novemberben megrendezhesse azt a világbajnokságot, amelynek eredetileg Kína adott volna otthont.

Elfogadta a helyzetét

A márciusi eseményeket egy ideig megrázkódtatásként fogtam fel, de sikerült túltennem magamat a motivációromboló hetek rossz hangulatán. Elfogadtam a helyzetemet, és most már a jövőmre gondolok. Elsősorban a 2021 márciusában megrendezésre kerülő budapesti Világkupa versenyre, amely a hosszú kényszerszünet után parádés eseménynek ígérkezik, hasonlóképpen a júniusi minszki világbajnokságra, amelynek az első három helyezettje egy hónappal később az olimpián is bizonyíthat.  Soha nem volt még úgy, hogy alig három hónapba sűrűsödik három Világkupa verseny, a VK-sorozat szöuli döntője és a szabadon maradt olimpiai helyekért folyó versengést lezáró világbajnokság, de ha ez a pálya, akkor ezt kell befutni.” – hangsúlyozta Bence.

Nem várt akadály

Demeter úgy gondolja, hogy abban a korban jár, amikor az öttusázók többsége a legtöbbet tudja kihozni magából. Azt reméli, hogy ez az időszak még legalább 5-6 évig eltarthat, tehát nem csak egy, hanem akár két olimpián is megmérettetheti magát.

A londoni olimpiáról lemaradtam, négy évvel később viszont engem favorizált a szövetség, amire szerintem rá is szolgáltam.   Rióban a hatodik helyre pályáztam, de meggyűlt a bajom a paripámmal, és vívás se ment úgy, ahogy terveztem: a 17. helyen kötöttem ki. Ha eljutok Tokióba, a mércét magasra fogom állítani magam előtt. Korai még rákapcsolni, de ez a magából kifordult esztendő arra éppen jó, hogy a páston magabiztosabb és eredményesebb lehessek.. Akik mostanában remekelnek a vívásban és jók a kombinált számban, azok közepes úszóteljesítmény mellett néhány verőhibát is megengedhetnek maguk a lovaspályán.  A képlet tehát világos, a folytatás pedig azon is múlik, hogy lesz-e itthon idén még versenyünk, és miként alakítja a szövetség a válogatás alapelveit. Nem riadok vissza semmilyen kihívástól, nekem egy erős és hibátlan három hónapos felkészülés is elegendő lehet, hogy csúcsformába hozhassam fel magamat” – mondta befejezésül Demeter Bence, aki azt reméli, hogy székesfehérvári klubjának az elmaradt bevételek miatt megnehezült helyzete nem gördít újabb akadályokat a válogatottakkal büszkélkedő öttusa szakosztálya elé.

Szalay Péter (SzPress Sporthírszolgálat)