Dobi Edina a címvédő Békéscsabához szerződött

A jelenleg legmagasabban jegyzett magyar játékossal erősítette meg keretét a bajnoki címvédő BRSE.

A békéscsabai klub hivatalos honlapjának hétfői tájékoztatása szerint nem mindennapi bejelentéssel szolgált a Linamar – Békéscsabai Röplabda Sportegyesület, hiszen a zsinórban elmúlt négy bajnoki címet megszerző klub a 2017/2018-es idényben soraiban tudhatja Dobi Edinát, a magyar válogatott centerét.

A 29 éves, 190 cm. magas sportoló Egerben kezdett röplabdázni, majd szinte élvonalbeli tapasztalat nélkül került 20 évesen az Egyesült Államokba, ahol 3 éven keresztül az egyetemi bajnokságban játszott. Ezt követően Európa több bajnokságában is megfordult, Belgium, Franciaország, Németország, legutóbb pedig Azerbajdzsán volt állomáshelye. A center jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkezik, az elmúlt szezonokban csapataival játszott a Challenge és a CEV Kupában, míg tavaly az Azerrail Baku csapatával a Bajnokok Ligájában vitézkedett.

Dobi Edina:Többször is nyilatkoztam, hogy nem zárom ki a hazatérés lehetőségét, az elmúlt éveben voltak megkereséseim itthonról, de ezek különböző okok miatt nem konkretizálódtak. Látni kell, hogy a magyar röplabdázás jelentős fejlődésnek indult, mindezt egyrészt a válogatott sikerei szimbolizálják, másrészt pedig a Békéscsaba remek nemzetközi szereplésével letette a névjegyét Európában. Nem levezetni jöttem haza, remek erőben vagyok, jó játékkal kívánom segíteni a BRSE csapatát céljainak elérésében! A csabai klubnak komoly tervei vannak, meggyőzött az a koncepció, amit felvázolt Baran Ádám elnök úr, illetve az edző Alberto Salomoni személye is garancia a magas szintű szakmai munkára. Tudom, hogy Békéscsabán nagyon szeretik az emberek a röplabdát, sokszor van telt ház a mérkőzéseken és remek a hangulat. Alig várom, hogy személyesen is átélhessem mindezt.” – mondta a válogatott center.

Baran Ádám:Békéscsaba a magyar röplabdázás fellegvárává vált az elmúlt évek során, számos hazai és nemzetközi sikerrel. Most újabb mérföldkőhöz érkeztünk, hiszen eddig a legjobb magyar játékosok kizárólag külföldi klubokban gondolkoztak, nem tűnt reálisnak a hazatérésük. Mi igyekszünk megfordítani ezt a folyamatot is. A BRSE jó híre, stabilitása, távlati céljaink immár lehetővé tették, hogy a jelenleg legmagasabban jegyzett magyar játékost tudjuk leszerződtetni. Edina a legjobb korban van, játékával, tapasztalatával sokat fog segíteni nekünk.” – mondta a klub elnöke.

Mint ismert a címvédő együttes hétfőn kezdi meg a felkészülést az új idényre, míg a válogatott szeptemberben a Bakuban és Tbilisziben sorra kerülő Európa-bajnokságon lesz érdekelt.

fotó: Getsport Media

Vélemény, hozzászólás?