Döntetlen az olaszokkal, csoportharmadik lett a férfi vízilabda-válogatott

Az Európa-bajnok magyar válogatott 5-5-ös döntetlent játszott a világbajnok és öt éve Rióban bronzérmes olasz csapattal a tokiói olimpia férfi vízilabdatornáján hétfőn, így a harmadik helyen végez az A csoportban.

A ráúszásnál az olaszok vitték el a labdát, első akciójuk azonban kudarcba fulladt. Ezután sokáig érintetlenek maradtak a hálók, csaknem három perc elteltével pedig Jansik törte meg a gólcsendet. Az ellenfél a következő támadásából egyenlített, aztán a magyarok csapatkapitánya, Varga Dénes dobott bombagólt távolról. A negyed végén az olaszok „elszórakoztak” egy emberelőnyös lehetőséget, így maradt az egygólos magyar előny – számolt be az MTI.

A második felvonás elején megint a rivális vezethetett elsőként támadást, amely még nem végződött góllal, de egy kimaradt magyar helyzet után már betaláltak az olaszok. Az ellenakcióból Varga volt ismét eredményes, aztán percekig újfent sikertelenek voltak a próbálkozások. Märcz Tamás a játékrész utolsó másfél perce előtt időt kért, Varga harmadik találatával pedig kétgólosra duzzadt a magyar előny, amely a nagyszünetig meg is maradt.

A harmadik negyed első két és fél perce gól nélkül telt el, majd az olasz kapitány kért időt. A következő akció során ötmétereshez jutottak az olaszok, ennek értékesítésével egy gólra jöttek fel. A vízben hatalmas taktikai, valamint kemény fizikális csata zajlott, de Angyal két másodperccel a dudaszó előtt vissza tudta állítani a kétgólos különbséget.

A záró játékrész olasz góllal indult, aztán a végig kiváló formában védő Nagy Viktor bravúrjai segítették ki a válogatottat. Märcz Tamás négy és fél perccel a lefújás előtt időt kért, amely után nem sikerült betalálni, a másik oldalon pedig előbb a kapufán csattant egy olasz lövés, majd a következő próbálkozás mellé ment. Másfél perc volt hátra, amikor az olaszok kértek időt, és a következő akcióból ki is tudtak egyenlíteni. Az utolsó másodpercekben már nem történt változás, maradt a döntetlen.

Märcz Tamás a lefújás után úgy fogalmazott, ezen az összecsapáson egyik csapat sem akart döntetlent játszani, egyúttal kikapni sem, így mindkét oldal a győzelemért küzdött.

Szerintem mi jóval közelebb álltunk hozzá, ha a mérkőzés összképét nézzük” – mondta a kapitány. – „Nagyon tetszett a védekezésünk, és az a tűz is, ahogyan egymásért és a csapatért harcoltak a játékosok, ugyanakkor az emberelőnyös szituációk sajnos még mindig nem ülnek úgy, ahogyan én azt elképzelem.

Märcz hozzátette, akár a horvát, akár a spanyol együttessel játszanak majd a nyolc között, tanítványai mindkettőre készen állnak.

Egyik csapat sem jön majd feltett kézzel, és egyébként is két nagyon jól felkészített gárdáról van szó. A csúcsformát amúgy is a negyeddöntőre terveztük, ezért bízom benne, hogy két nap múlva már nem csak védekezésben, hanem a játék minden elemében ott tartunk majd, ahol szeretnénk” – jelentette ki a kapitány.

Nagy Viktor úgy értékelt, kemény mérkőzést játszottak az olaszokkal, a végeredmény azonban „bosszantó”.

A fő elhatározásunk az volt, hogy a védekezésben fejlődjünk, mert meccseket nyerni csak úgy lehet, ha a védelem stabil. Úgy érzem, hogy ebben nagyot léptünk előre, ami ma bennünk volt, azt kiadtuk” – mondta a kapus. Hozzátette: „várjuk a következő ellenfelet, és ha így védekezünk, de a támadást kicsit jobban összerakjuk és koncentráltak vagyunk a kapu előtt, akkor bárki jöhet, meg tudjuk verni„.

Märcz Tamás együttese a negyeddöntőben így vagy a spanyolokkal, vagy a horvátokkal találkozik majd szerdán.

Férfi vízilabda, A csoport, 5. (utolsó) forduló:
Magyarország-Olaszország 5-5 (2-1, 2-1, 1-1, 0-2)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus

Magyarország: Nagy – Manhercz, Vámos, Jansik, Erdélyi, Varga, Mezei – cserék: Angyal, Zalánki, Hosnyánszky, Pásztor, Hárai

Olaszország: Del Lungo – Di Fulvio, Presciutti, Velotto, Renzuto, Aicardi, Dolce – cserék: Luongo, Figlioli, Echenique, Figari, Bodegas

gólszerzők: Varga 3, Jansik, Angyal 1-1, illetve Figlioli 2, Echenique, Aicardi, Di Fulvio 1-1
gól/ötméteres: 0/0, illetve 1/1
gól/emberelőny: 2/13, illetve 3/11

 

Később:
Görögország-Egyesült Államok 11.30
Japán – Dél-afrikai Köztársaság 18.20

 

fotó: MTI/Illyés Tibor