Olasz, török és amerikai riválisa után a magyar Oázis SC-t is legyőzte a Millennium, így a legendák csapata bejutott a döntőbe a masters-világbajnokságon.
A waterpolo.hu beszámolója szerint Kedves gesztussal kezdődött az Oázis SC-Millennium elődöntő a masters-világbajnok 40+ kategóriájában, hiszen az aranycsapat játékosai az ellenfél mesterét, Pék Gyulát köszöntötték, akiről talán sokan tudják, hogy a legendás együttes több klasszisát is ő indította el a pályán, most pedig ezt (is) köszönték meg a hősök.
A köszöntést követően pedig a hétfőn, kedden és pénteken megszokottaktól némileg eltérően folytatódott a program, hiszen a negyedik percben még döntetlenre álltak a felek, noha korábban a 0-0-ás kezdést leszámítva egyszer sem állt egálra az aranycsapat. Ez persze a Regős Áron vezette Oázis dicsérete is, amely nemcsak élvezte a Millennium elleni elődöntőt, hanem megpróbálta ki is hozni belőle a maximumot. Sikerrel.
Annyi gólt még senki sem lőtt a Millennium ellen a tornán, mint az Oázis, igaz, a legendák győzelmét így sem fenyegette veszély, mindössze annyi történt, hogy ezúttal nemcsak Kemény Dénes együttese, hanem az ellenfél is sok gólt szerzett. Kásás Tamás megint jegyzett egy zseniális gólt, Székely Bulcsútávolról is eredményes volt, a szurkolók pedig negyedszer is imádták a gálaelőadást.
A Millennium vasárnap 19 órától az orosz S.Petersburg ellen játssza a 40+ korosztály döntőjét.
Gergely István: „Sajnos ezúttal sem sikerült több gólt kapnom, mint Szécsi Zoltánnak, ez zavar a legjobban. Örülök, hogy az Oázis szépen játszott, lőtt nyolc gólt, s külön dicséret, hogy a közönség értékelte az ő góljaikat, védéseiket. A vízilabda tényleg magyar sportág, nagyon szeretjük itthon. Összességében még mindig nagyon élvezem az egészet, leszámítva azt, hogy a testem nem hazudtolja meg magát és fáradt. Szerencsére hétvége van, de már elkezdtem gondolkozni azon, hogyan oldom meg a hétfői munkát, valahogy sikerül majd. Sajnos már csak egy meccs, végre már csak egy meccs.”
Székely Bulcsú: „Pénteken picit brusztosabb mérkőzést játszottunk, míg most abból a szempontból volt jobb, hogy ismerős arcok ellen voltunk vízben, jó kis házi elődöntőt vívtunk. Igaz, azt már látom az arcokon, hogy fáradunk. Kegyetlen kérdés, hogy mikor lőttem utoljára ilyen messziről gólt, mert az öreg emberek azért egyre rosszabbul emlékeznek, és régen sem foglalkoztam ezzel. Hatalmas élmény nap mint nap vízben lenni ezekkel a fiúkkal, sajnálni fogjuk, ha vége lesz.”
A mérkőzés teljes felvétele:
fotó: bp2017