Döntős a magyar női röplabda-válogatott

A magyar női röplabda-válogatott 3-0-ra legyőzte a cseh csapatot az arany Európa Liga budapesti elődöntőjében csütörtökön, így pénteken a fináléban léphet pályára.

A magyar csapat 15-ös keretéből ezúttal Bagyinka Fanni maradt ki. A kezdőcsapatban feladó poszton annak ellenére is Bleicher Réka kezdett, hogy Tálas Zsuzsanna felépült bokasérüléséből. Az egyik center némi meglepetésre a jászberényi Pintér Andrea volt, a többi poszton azok szerepeltek, akik a csoportkör során a legtöbbet játszottak.

Magyarorszag_Csehorszag05_Noi_roplabda_Europa_Liga_Rothfotok_2018_sportmenu

A mintegy 1500 néző először Szakmáry Gréta pontjánál tapsolhatott, s mivel a csehek sok hibát vétettek támadásban, szövetségi kapitányuk, Zdenek Pommer hamar időt kért (6-2). Amint pontosabbá váltak a vendégek akciói, szorosabb lett az állás (14-12), de mivel a magyarok ütőjátékosai jól teljesítettek, a végjáték megnyugtató hazai előnyről indult (19-15). A szettet a nagyszerűen játszó Szakmáry támadása zárta le.

A második játékrész Szakmáry és Michaela Mlejnková pontpárbajával indult, s mivel mindketten jó százalékkal támadtak, szoros volt az állás (12-12). Két jó magyar blokkot követően cseh időkérés következett, ám ennek ellenére Jan De Brandt csapata volt az, amelyik rá tudta erőltetni az akaratát ellenfelére (21-15). Az utolsó pontok izgalommentesen teltek, a hazaiak szűk egy óra elteltével egy játszmára kerültek a döntőbe jutástól.

Magyarorszag_Csehorszag22_Noi_roplabda_Europa_Liga_Rothfotok_2018_sportmenu

A harmadik felvonásban a cseh csapat helyzetét tovább nehezítette, hogy a menteni igyekvő liberója összefejelt csapattársával, emiatt nem tudta folytatni a játékot (7-5). A közjáték a magyarokat zavarta meg jobban, így De Brandt hamarosan időt kért (8-10). Intelmeit követően a házigazdák fordítottak, s ezúttal is ők várhatták előnyről a hajrát (17-14). Az utolsó labdamenetek magyar örömjátékot hoztak, a hazaiak Pintér blokkját követően, másfél óra játék után ünnepelhették a fináléba kerülést.

A magyarok győzelmükkel jogot szereztek arra, hogy jövő szerdától vasárnapig Peruban – a házigazdák mellett Bulgária, Kazahsztán, Puerto Rico valamint Kolumbia társaságában – részt vegyenek a Nemzetek Ligája interkontinentális selejtezőjén. Az ottani hatcsapatos torna győztese Argentínával játszhat a sorozatba kerülésért.

Az egész csapat kellett győzelemhez, hiszen az ütőim nélkül én csak félember vagyok” – mondta az MTI-nek a mérkőzés legjobbjának választott Bleicher Réka. Az Újpest feladója kiemelte, szenzációs élmény volt ilyen közönség előtt, ilyen körítés közepette játszani. „A döntőbe jutással elértük a célunkat, de természetesen a bolgárok elleni döntőben is szeretnénk nyerni„.

Most játszott a legjobban a csapat, szenzációs teljesítményt nyújtott mindenki” – dicsérte játékosait a belga Jan De Brandt, aki szerint együttese jobban is akarta a győzelmet, mint az ellenfél. „Az elmúlt egy hónapban erre a két napra készültünk, de bevallom, magam sem hittem volna, hogy ilyen szinten tudunk röplabdázni. Végig uraltuk a játékot, csak a harmadik játszmában volt egy kis hullámvölgyünk, de azon is át tudtunk lendülni„.

Magyarorszag_Csehorszag28_Noi_roplabda_Europa_Liga_Rothfotok_2018_sportmenu

A fináléval kapcsolatban elmondta, a bolgár válogatott még egy fokkal magasabb szintet képvisel, így a döntőben még a csütörtökinél is jobb játékra lesz szüksége a csapatnak ahhoz, hogy ismét megnyerje a sorozatot.
Vannak kisebb-nagyobb sérülések, de remélem, még a mainál is többen kijönnek szurkolni nekünk, mert a közönség képes átsegíteni a lányokat a nehéz perceken” – mondta De Brandt.

A négyes döntő egyben a jövő évi török, lengyel, szlovák, magyar közös rendezésű Európa-bajnokság tesztversenye is.

A 2015-ben Európa Liga-győztes magyarok a találkozó elejétől jól játszottak, s két, Németországban légióskodó ütőjátékosuk, Szakmáry Gréta és Sándor Renáta vezérletével magabiztosan győzték le az előzetesen esélyesebbnek tartott cseheket.

A magyar válogatott a döntőben Bulgáriával találkozik a Papp László Budapest Sportarénában.

Róth Tamás fotóalbuma:

Női röplabda Európa Liga 2018: Magyarország - Csehország

Eredmény, elődöntő, Papp László Budapest Sportaréna:
Magyarország-Csehország 3-0 (21, 19, 19)
a legjobb magyar pontszerzők: Szakmáry 21, Sándor R. 18

korábban:
Bulgária-Finnország 3-0 (21, 13, 14)

A pénteki program:

a 3. helyért:
Finnország-Csehország 17.00

döntő:
Magyarország-Bulgária 20.00

(MTI)

fotók: Sportmenü / Róth Tamás