Doppingvétség miatt nem indul Sincki Ádám a Világjátékokra

Doppingvétség miatt kapott kétéves eltiltást Sincki Ádám uszunyosúszó, ezért nem versenyezhet a jövő csütörtökön rajtoló lengyelországi Világjátékokon.

A súlyos vállsérülésem minél gyorsabb helyrehozatala érdekében az elmúlt hónapokban valamikor olyan szer került a szervezetembe, amelyet a 2017 májusi doppingellenőrzés minimális mennyiségben kimutatott” – áll a versenyző keddi közleményében.

Sincki hozzáteszi, a Magyar Búvár Szakszövetség (MBSZ) a versenyengedélyét azonnal felfüggesztette, a lefolytatott fegyelmi vizsgálat után kétéves eltiltással büntette. „Figyelmetlenségemért súlyos árat fizetek, a Világjátékokon a magyar csapatnak a korábbi feltételezésekből kiindulva eggyel kevesebb érme lehet Wroclawban. A következő két évben mindent meg fogok tenni, hogy 2019-től az általam vétett hibát helyrehozzam” – hangsúlyozta Sincki Ádám.

A szövetség közleménye szerint a szankció „megfelelő büntetésnek tűnik a bizonyítottan gondatlanságból elkövetett hibáért”.
Ez egyben figyelmeztetés is minden hazai sportolónak, hogy akár tudatosan, akár akaratlanul visz be a szervezetébe tiltott anyagot, – legyen az bármilyen kis mértékű, de kimutatható mennyiség – az adekvát szövetségi válasz sosem fog elmaradni” – fejti ki az MBSZ kommünikéje.

A Világjátékokon – a nem olimpiai sportágak legfontosabb versenyén – 13 sportágban 60 magyar indul a Lengyelországban július 20. és 30. között sorra kerülő eseményen. A sportolók ünnepélyes fogadalomtétele csütörtökön lesz.

(MTI)

fotó: DIGI Sport

Vélemény, hozzászólás?