A Magyar Sí Szövetség csütörtöki tisztújító közgyűlésén Megyesy Jenőt nyílt szavazással egyhangúlag választották elnöknek.
„A sport iránti elkötelezettségből vállaltam a pozíciót. Az előző elnökséget köszönet illeti az elmúlt 12 év munkájáért. Miklós Edit példája mutatja, hogy a magyar sísport komoly szerepet és további elismerést vívhat ki a világban. Ezt az utat szeretném folytatni, hogy minél több jó eredményt érhessenek el sportolóink” – mondta a négy évre megválasztott Megyesy Jenő, aki 2010 óta a miniszterelnök főtanácsadója.
Eredetileg három jelölt volt az elnöki posztra, de miután Megyesy – az MTK jelöltjeként – a közgyűlésen megerősítette, hogy vállalja a tisztséget, Kálomista Gábor korábbi elnök és Kaszó Klára eddigi ügyvezető elnök is visszalépett.
Kálomista Gábor hat év után a május 29-i közgyűlésen mondott le elnöki posztjáról, ezért volt szükség a tisztújító közgyűlés összehívására.
(MTI)
fotó: Magyar Sí Szövetség