Eb és közgyűlés előtt a táncosok

Május 25-én megrendezik az idei latintáncok Európa-bajnokságát.

A Nemzeti Versenysport Szövetség tájékoztatása szerint a magyar színeket az Eb-döntős Andrea Silvestri és Váradi Martinán kívül a Miha Zerjav, Karcagi Laura duó képviseli. Egy évvel ezelőtt Magyarország rendezte meg a kontinensbajnokságot.

Debrecenben Váradi Martináék az ötödik helyen végeztek. Az idei Eb-nek Párizs ad otthont. Az Eb-vel kapcsolatban Váradi Martinát kérdezte a NVESZ. A klasszis táncos szerint jó úton haladnak, és több hónapja készülnek a kontinensbajnokságra.

Az Európa-bajnokságra való készülést már az év elején elkezdtük, azóta túl vagyunk egy Grand Slam- versenyen, ahol mindössze 0.10 ponttal maradtunk le az 5. helyről. Addig két versenyünk lesz és utazunk külföldre a tanárainkhoz is. Minden táncban a pontosságára és a tiszta táncra szeretnénk koncentrálni, mert ezeken éreztük az utóbbi időben, hogy javítanunk kell. Ami az erősségünk a táncokban az a zeneiség és a ritmika, amit addig minél jobban szeretnénk hangsúlyozni és pontosabbá tenni” – mondta Váradi Martina.

A párizsi Európa-bajnokság előtt megszólalt a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke is. „Mindig kiemelt figyelmet kapnak a világversenyek, bízom benne, hogy a magyar táncosok ezúttal is megállják a helyüket. Itthon a szövetség életében fontos eseménynek számít az Eb-t megelőző tisztújító közgyűlés. Fontos mérföldkőhöz érkezett a szövetségünk, hiszen rendkívüli közgyűlés keretében szavaztak a tagszervezetek az új táncszakok megalapításáról. Ez egyébként törvényi kötelezettségük is, hiszen a WDSF új táncirányzatok felvételéről döntött az éves közgyűlésén, így a hazai sporttörvényt nekünk is be kell tartanunk” – mondta Zsámboki Marcell, a Magyar TáncSport Szakszövetség elnöke.