Érmekkel kezdték a magyar szumósok az Európa-bajnokságot. A Tallinban zajló kontinensbajnokságon az U21-es korosztályban egy ezüstéremmel és két bronzzal nyitottak a magyarok.
A Nemzeti Versenysport Szövetség szombati közlése szerint Molnár Tamás a 100 kilogrammosok között második lett, míg Berta Mike harmadikként zárt a 70 kilogrammos kategóriában. A férfi csapat is dobogóra állt: a Végh Richárd, Szilágyi Erik, Molnár Tamás és Tamás Patrik alkotta kvartett bronzérmet szerzett.
Ancsin László, a Magyar Szumó Szövetség elnöke elmondta ezen az Eb-n már érződik a 2021-es Világjátékok előszele.
„Mindegyik nemzet erős válogatottal érkezett Észtországba, hiszen mindenhol már a 2021-es játékokat szem előtt tartva készülnek fel az egyes világversenyekre.” – mondta a sportvezető.
További pontszerző helyezések az U21-es korosztályból:
60 kg – Rekedt-Nagy Réka 5. helyezés
85 kg – Végh Richárd 5.
70 kg – Buzás Patrik 5.