Egy nap az integráció jegyében

Idén 25. alkalommal valósult meg a Jótékonysági Nap a Papp László Budapest Sportarénában Dj Dominique és segítői szervezésében.A szervezők beszámolója szerint délután a középiskolásokat várták sérült fiatalok életét bemutató, érzékenyítő-, és sport programokkal, valamint a Margaret Island és Opitz Barbara produkciójával. Este pedig egy fergeteges koncerttel szórakoztatták a közönséget, többek között Korda György és Balázs Klári, Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, Vincze Lilla, Delhusa Gjon közreműködésével.

A délutáni interaktív eseményen bemutatták az ép tanulóknak a sérült fiatalok életét, lehetőségeit úgy, hogy számos élethelyzetet, sportot kipróbálhattak személyes tapasztalaton keresztül. A délutáni program házigazdája Máté Roland volt, aki maga is egy betegség miatt veszítette el a lábát. Megnézhették, milyen a kerekes székes vívás és kosárlabda, ülő röplabda, kerekes székes asztali tenisz, Boccia játék, továbbá a Gördülő Tánccsoport bemutatóján önfeledten szórakozhattak a tanulók. Részt vettek paralimpiai sportolók, ép sportolók és ismert közéleti személyek.

Az integrációs program végén koncerttel kedveskedtek a megjelenteknek: Opitz Barbi és a Margaret Island lépett fel. Este pedig főként a szép korú vendégek érkeztek, ahol Vincze Lilla, Balázs Klári, Korda György, Csongrádi Katalin, Csonka András, Delhusa Gjon szórakoztatta a közönséget.

Dj Dominique, az ismert rádiós műsorvezető és lemezlovas, a KézenFogva Alapítvány nagykövete elárulta, hogy az idei 25. jótékonysági esemény célja az, hogy kizökkentsék a hétköznapok szürke világából a hátrányos helyzetű embereket:

Nagy álmom vált valóra, hiszen megszervezhettem ismét a Papp László Budapest Sportarénában ezt a rendezvényt. Eddig huszonkét alkalommal rendeztem gyerekeknek és kétszer időseknek ilyen eseményt. Sokan álltak mellénk: az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a KézenFogva Alapítvány, a Férfiak Klubja, a Magyar Speciális Olimpia Szövetség, a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság. Rengeteg szakmai segítséget kapok a KézenFogva Alapítványtól, akinek arcával, az életvidám, kerekes székes lánnyal, Ujpál Dalmával is találkozhattak a fiatalok személyesen a rendezvényen. Továbbá a tavalyi, Férfiak Klubja által szervezett Gránit Oroszlán Példakép Díjátadón a Közéleti kategória győzteseként fogalmazódott meg bennem, és mondtam is el a beszédemben, hogy 2019-ben ismét megszervezem a Dj Dominique és Barátai Jótékonysági Napot. Életem nagy álma vált valóra, egy napon belül két alkalommal töltöttük meg a teret Magyarország legnagyobb arénájában. Köszönöm minden jószándékú embernek, barátaimnak, hogy létre jöhetett ez a nap sok-sok ezer rászoruló ember örömére.

Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója beszédében elmondta, miért álltak a jótékonysági nap mellé:

Én és a Férfiak Klubja teljes mellszélességgel támogatjuk ezt az akciót, és arra hívjuk fel a figyelmet, hogy az apák szerepe mindig nagyon lényeges, de ez a felelősség különös mértékűre nő, ha sérült, speciális bánásmódot igénylő gyerek születik a családba! Ma is igaz, hogy a legtöbb ilyen családot az apa elhagyja. Bíztatunk minden Apát, mindig álljunk bele abba a feladatba, amit nekünk szán a sors! Soha ne engedjük el a ránk bízott gyermekek kezét! Csak így élhetünk emelt fővel!

A KézenFogva Alapítvány programvezetője, Kogon Zsófia elárulta, már évek óta együtt dolgoznak Attilával, hogy minél több emberhez eljuthasson a pozitív üzenet.

Kezdetektől az az alapítvány célja, hogy az érzékenyítés, a fogyatékos emberek megismertetése ne osztályteremben valósuljon meg, hanem a gyermekek, fiatalok között személyes tapasztalat révén. A különböző ügyességi vetélkedőkön keresztül, megismerve a másik életét pedig át tudják élni az élményeket, közelebb kerülhetnek egymáshoz, és ezért álltunk szeretettel a rendezvény mellé ismét.