Egyetemi Európa-bajnok lett a karatés Nagy Botond

Nagy Botond arany-, Sterck Laura és Klement Kármen pedig bronzérmes lett az Európai Egyetemi Sportszövetség, az EUSA küzdősport Európa-bajnokságának karate versenyén Zágrábban.

A Magyar Karate Szövetség szombati közlése szerint férfi formagyakorlatban a sportág olimpiai debütálásán, a 2020-as tokiói ötkarikás játékokon való részvételért hajtó Nagy Botond a selejtezők során három fordulóból is sikerrel lépett tovább. Mivel a harmadik körben a KSI versenyzője a mezőnyből a legmagasabb pontszámot érte el, így a fináléba került. A szombat délutáni döntőben Nagy Botond meggyőző produkcióval múlta felül a szlovák Smoligát.

A nőknél a szintén a jövő évi olimpiára aspiráló Sterck Laura ugyancsak három fordulón túljutva harcolta ki a bronzmérkőzést, ráadásul a második körben magasabb pontszámot ért el, mint a többszörös korosztályos Európa-bajnok, későbbi döntős olasz D’Onofrio. A harmadik helyért vívott mérkőzésen aztán az MTK katása magabiztosan nyert a spanyol Vega ellen.

Küzdelemben a nők 50 kg-os súlycsoportjában Klement Kármen három győzelemmel és egy vereséggel végzett a harmadik helyen. A Vasas sportolója a bronzmérkőzésen az ukrán Kmit ellen diadalmaskodott.

A többi magyar egyetemista közül férfi formagyakorlatban Forgács Tamás két, Szilágyi Gergő egy kört vett sikerrel. A nőknél Fábián Csenge az első fordulóban kilencfős mezőnyében ötödik lett, ezzel éppen nem jutott tovább.