Egyetlen sikerre a történelmi vb-részvételtől a női curlingcsapat

A magyar női curlingválogatott szerdán kivívhatja a sporttörténelmi világbajnoki részvételt az új-zélandi Nasebyben zajló kvalifikációs tornán.

Az már hétfőn eldőlt, hogy a magyarok bejutottak a legjobb hármat felvonultató rájátszásba, így a finnek elleni, keddi utolsó fordulóra csak az maradt a kérdés, hogy második vagy harmadik helyen. Ez azért nem volt mindegy, mert előbbi esetben két, utóbbiban egy esély nyílt a csapatnak a vb-kvalifikációra.

A hazai szövetség honlapjának beszámolója szerint a Rókusfalvy Orsolya, Sándor Nikolett, Miklai Henrietta, Palancsa Dorottya összeállítású csapat az ötödik end után 2-1-re vezetett, majd a nyolcadik játékrészt követően is még 4-4 volt az állás, a végjáték viszont a veretlen finneknek sikerült jobban, akik 6-4-re győztek, ezzel megnyerték a csoportkört.

A torna kiírása értelmében szerdán az első finnek és a második kínaiak mérkőznek meg elsőként a vb-részvételért, majd a vesztes – közép-európai idő szerint – szerdán hajnal 2-től a magyarokkal csap össze a másik vb-helyért.

A sportág történetében Magyarország még sem a férfi, sem a női vb-re nem jutott ki korábban. A női vb-t 13 csapat részvételével március 16. és 24. között rendezik a dániai Silkeborgban.

A vb-kvalifikációs torna alapszakaszának végeredménye:
1. Finnország 7 győzelem/0 vereség
2. Kína 6/1
3. Magyarország 5/2
4. Brazília 3/4
5. Észtország 3/4
6. Hongkong 2/5
7. Lengyelország 2/5
8. Új-Zéland 0/7

(MTI)

fotó: Magyar Curling Szövetség