Eisenkrammer Károly szerint hollywoodi történet Dináé és Valteré

A szervezőbizottság elnöke szerint hollywoodi történethez hasonlít, ahogy két magyar is dobogóra állhatott a vasárnap zárult Tour de Hongrie országúti kerékpáros körversenyen.

Eisenkrammer Károly az MTI-nek értékelte az idei Tourt, s rögtön azzal kezdte, hogy tulajdonképpen a most összetettben második Dina Márton és harmadik Valter Attila tavalyi biztató teljesítménye miatt határozta el, hogy két év szünet után idén mindenképpen visszatér majd a mezőny a Kékestetőre. A számítása pedig bevált, mivel az Alberto Contador csapatánál, a Kometánál szereplő Dina a második, a lengyel CCC Development Team színeiben tekerő Valter pedig harmadikként ért fel a királyetapon a Kékesre.

Tavaly Marci versenyben lett volna a legjobb hegyimenőt illető piros trikóért, ám egy szerencsétlen bukás megakadályozta abban, hogy megszerezze. Így került képbe Attila, aki végül nagy csatát vívott a kategóriát megnyerő lengyel Patryk Stosszal” – nyilatkozta az MTI-nek Eisenkrammer Károly. – „Idén viszont mindketten dobogóra állhattak, így ez olyan, mint egy hollywoodi sztori. Kíváncsi vagyok, jövőre hogyan folytatódik a film.

Eisenkrammer azt is kiemelte, hogy Valter fél éve már a mostani, erősebb csapatával készül és csapatkapitányként érkezett a magyar körversenyre, Dina viszont hirtelen csöppent az új közegébe, mégis remek teljesítményt nyújtott.

Jó volt látni, hogy a magyar fiatalok élnek a bizalommal, a lehetőséggel” – jegyezte meg a korábbi kiváló versenyző, aki azért is elégedett az idei viadallal, mert elmondása szerint a visszajelzések pozitívak, a szurkolók pedig boldogok, s a hazai kerekesek kiemelkedő eredményei láttán „mindenki a magyar kerékpársport felemelkedését látja„.

A szervezőbizottság vezetője Dina és Valter teljesítménye mellett kiemelte még a pénteki, 115 kilométeres félszakaszon győztes Lovassy Krisztiánt, illetve az ugyanott hatodik Karl Ádámot, s annak a véleményének adott hangot, hogy a 19 éves Karl, illetve a fehér trikót egy napig viselő, hasonló korú Fetter Erik néhány év múlva Valterékhez hasonló kategóriájú versenyző lehet.

A sportvezető a magyarok teljesítményéről a verseny „teljesítményére” tért át, megjegyezve, hogy a fejlődés folyamatos, amiben nagy szerepe van, hogy a rendezők sokat tanultak a nagy viadalok szervezőitől, így a Tour de France-ot rendező Amaury Sport Organisationtől (ASO) vagy a Giro d’Italiát szervező RCS Sporttól. Mint mondta, néhány éve az volt a nagy dilemmájuk, hogy a 2.2-es kategóriából eggyel magasabb, 2.1-es erősségű versenyek közé lépjenek, most pedig szintén hasonló lépést fontolgatnak.

Kockáztattunk és úgy döntöttünk, előre megyünk, s jöjjön velünk a magyar kerékpársport” – utalt a 2018-as szintlépésre, ami szerinte bevált, s most ugyancsak az a kérdés, hogy a verseny további erősítésével, s ezáltal a nemzetközi médiafigyelem növelésével a turizmust, az országimázst erősítsék, vagy a jelenlegi magyar kerékpársport erejéhez igazodva maradjanak meg a mostani kategóriánál. Viszont azt sem titkolta, hogy a következő szintre csak akkor érdemes lépni, ha azt követően rövid időn belül még egyet haladnak feljebb a legerősebb World Tour kategóriába. A kategóriaváltáshoz szerinte szükség van előrelépésre például a szállások megfelelő számában és minőségében, ám ha ez meglesz, akkor reális lehet a váltás, s akár már jövőre is van rá esély.

Eisenkrammer Károly nagyon szeretné, ha az idei egy helyett jövőre már két magyar csapat lenne a mezőnyben, s egy a legjobbak közé tartozó World Tour-gárda is szerepeltetne együttest.

Kitért arra is, hogy keresik a viadal jövő évi helyét a nemzetközi szövetség (UCI) zsúfolt versenynaptárában. Mint mondta, a mostaninál egy héttel későbbi idősávban a szlovén körversennyel ütközne, korábbi időpontok pedig a Giro jövő évi budapesti rajtja miatt nem jöhetnek szóba. Így jelenleg az augusztus végét, szeptember elejét tartja a legvalószínűbbnek.

 

fotó: tdh.hu