Elhunyt Sárközy Tamás

Életének 80. évében elhunyt Sárközy Tamás jogászprofesszor.

Rövid és súlyos betegség után kedden érte a halál – számolt be szerdán a Magyar Jégkorong Szövetség. Sárközy Tamás 1940-ben született. Az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát 1963-ban, 1978-ban lett az állam- és jogtudományok doktora, 1979-ben kapott egyetemi tanári címet. 1988 és 1990 között igazságügyminiszter-helyettesként, 1989 és 1990 között deregulációs kormánybiztosként sokat tett a piacgazdaság jogszabályi kereteinek kidolgozásáért. 1988 és 1998 között a Magyar Jégkorong Szövetség elnöke volt.

Sárközy Tamás idejében teremtődtek meg a feltételek a magyar jégkorong szintlépéséhez. Felkarolta az utánpótlásképzést, kiemelte a 75-77-es korosztályt, a későbbi szapporói aranygenerációt, azelőtt sosem látott forrásokat biztosított fejlődésükhöz.

Az egykori elnök az elmúlt két évtizedben is lelkes hokiszurkoló volt, rendületlenül járta a mérkőzéseket, a tavalyi kazahsztáni világbajnokságon is ott volt. Emellett aktív szerepet vállalt mind a mai napig a magyar jégkorongsport szervezésében is. 2019-ben beválasztották a magyar jégkorong Hírességek Csarnokába. Halála pótolhatatlan veszteséget jelent teljes közösségünk számára.

 

Fotó: Mudra László – MJSZ