Elkészült az Erste Liga negyeddöntőjének párosítása

Megtartották az ellenfélválasztást a magyar bázisú nemzetközi jégkorongliga rájátszásának első körében. A playoff március 1-jén kezdődik.

Az alapszakaszt megnyerő és címvédő Sportklub Csíkszereda az ötödik helyen végzett MAC HKB Újbudát választotta ellenfélnek a negyeddöntőre. A második FTC-Telekom a DVTK Jegesmedvékkel játszik majd, a tavalyi szezonhoz hasonlóan lesz UTE-DEAC párharc, míg a Gyergyó a Brassóval találkozik – számolt be hétfőn a Magyar Jégkorong Szövetség.

A negyeddöntő március 1-jén kezdődik. A rájátszás során minden párharc az egyik fél negyedik sikeréig tart. Az elődöntő párosítása már nem választás, hanem az alapszakasz helyezés szerint alakul ki, a legmagasabban rangsorolt továbbjutó a legalacsonyabban rangsorolttal játszik, a második pedig a harmadikkal.

Szőke Álmos, az Erste Liga elnöke elmondta, hogy a 11 csapatossá vált bajnokságban 220 mérkőzést rendeztek, és a járvány miatt mindössze 11 találkozót nem tudtak megrendezni, ez nagy siker a szervezők és a csapatok részéről ilyen kiszámíthatatlan időszakban.

Felidézte, hogy a szezon végig izgalmas alakult.

Az utolsó körben dőlt el csak a második hely sorsa, az FTC és a Gyergyó sokáig emlékezetes meccset játszott. A bajnokság kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy a Titánok legyőzték az első négy helyezettet. A liga fejlődik, ezért sok mindent meg is teszünk. Arra számítunk, hogy a rájátszásban minden eddiginél izgalmasabb meccseket láthatnak majd a nézők”

– mondta a ligaelnök, aki szólt arról is, hogy a következő szezontól bevezetik a licencrendszert.

Szabados Richárd, az Erste Liga alelnöke, az Erste Bank vállalati üzletágának vezetője szerint a járvány minden sportágban hatással van a nézőszámra, ennek ellenére nem adták fel azt a cél, hogy a szurkolók száma emelkedjen. Megemlítette, hogy a szezon első találkozóit ingyen lehetett megtekinteni, ami jó kezdőlökést adott. Több rendezvényen is lehetett belépőket nyerni, sikerrel mutatkozott be az Erste Liga Matiné, amelynek során családi programokkal várták a kilátogatókat, és a nézőszám az átlagos kétszeresére-háromszorosára emelkedett. Közel telt ház mellett rendeztek meccseket két új helyszínen, Ajkán és Zalaegerszegen. A rájátszásban is lesz újítás: sörre vagy teára beváltható italkuponokkal várják az első száz drukkert – további részletek az Erste Liga-weboldalon.

Az izgalmas meccsek mellett történt előrelépés a marketingterületen is, ezt szeretnénk folytatni, hogy igazi élmény legyen a meccsre járás” – tette hozzá Szabados Richárd.

A csapatok képviselői azt hangsúlyozták, hogy a rájátszással új bajnokság kezdődik, mindegyik párban kiélezett találkozókra számítanak.

 

fotók: Vörös Dávid