Elődöntőbe jutott a magyar női vízilabda-válogatott a vb-n!

A magyar női vízilabda-válogatott 7-6-ra legyőzte Olaszország csapatát, ezzel bejutott az elődöntőbe a kvangdzsui olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.

Az MTI helyszíni beszámolója szerint a két csapat a közelmúltban több mérkőzést is játszott egymással: szinte napra pontosan egy évvel ezelőtt, a barcelonai Európa-bajnokságon ugyancsak a nyolc között a magyarok diadalmaskodtak (10-9), majd a világligában mindkét válogatott „hozta” a hazai mérkőzését. Az Európa Kupában a magyarok Torinóból hozták el a bronzérmet a házigazdák elől (13-11).

Közel három percig nem esett gól, ekkor Illés Anna talált be emberelőnyből. Jól működött a magyarok védekezése, az olaszok szinte kapura sem tudtak lőni. Támadásban akadtak ugyan hibák, de Leimeter Dóra lövésével növelte előnyét a csapat. Az ellenfél létszámfölényben szépített, de Keszthelyi Rita akcióból azonnal válaszolt. Az olaszok könnyen kapták az előnyöket – Keszthelyi gyönyörű védekezése után is minimum véleményesen kapták vissza a labdát – és újra szépítettek, viszont a másik oldalon egy szépen megjátszott fór után Gurisatti Gréta talált be az első szünet előtt.

Egy újabb labda nélküli kiállítás után felzárkóztak az olaszok, a magyarok viszont nem éltek ugyanezzel a lehetőséggel. Könnyen visszaállhatott volna a kétgólos különbség, de Tóth-Csabai Dóra ziccerben a kapusba lőtt. Az újabb magyar fór megjátszása előtt Bíró Attila időt kért: a figura végén azonban Horváth Brigitta lövését hárította Giulia Gorlero. Az olaszok kissé megtorpantak, Szilágyi Dorottya lapos lövése pedig utat talált a hálóba. Fél perccel a nagyszünet előtt újra egy lett a különbség, igaz, Gangl Edina talán védhette volna a korántsem erős vagy pontos lövést.

A harmadik negyed elején újra „megúszatták” a csapatokat a bírók, majd előbb az olaszok, aztán a magyarok is kihagytak egy fórt. A rivális Keszthelyi második kiállítása alatt egyenlített. Egyenlő létszámban látványosan nem bírtak egymással a csapatok, a magyarok centerbe betett labdákkal, az olaszok gyenge távoli lövésekkel próbálkoztak. Gurisatti ötösével újra a magyarok kerültek előnybe, amit viszont fórból nem sikerült növelni, Vályi Vanda pattintott fölé, igaz, a túloldalon rögtön egy gyönyörű blokkal tette jóvá hibáját.

Kihagyott magyar fórral indult az utolsó nyolc perc, az olaszok pedig a csapatkapitány Elisa Queirolo nagyszerű lövésével egyenlítettek. Leimeter második találatával újra a magyarok vezettek, az olaszok pedig fórt rontottak. Mindkét csapat fáradtnak tűnt a hajrára, az olaszok például újabb előnyük közben egyszerűen elhagyták a labdát, s ekkor már csak két perc volt hátra. A magyarok ebből közel egyet „lepörgettek”, majd 57 másodperccel a vége előtt labdát szereztek. A játékvezetők 36 másodperccel a vége előtt kontrát ítéltek, az olaszok kilenccel a vége előtt időt kértek, de utána a lövés mellészállt…

Bíró Attila együttese rendkívül kemény és kiélezett csatában diadalmaskodott az olimpiai ezüstérmes felett, s játszhat az éremért.

 A csapatkapitány Keszthelyi Rita kiemelte, nagyon büszke a csapatra, érdemes volt ezért dolgozniuk az elmúlt három évben.

Nem érzem úgy, hogy elégedettek lennénk azzal, hogy a négybe jutottunk, a pohár számunkra még nincsen tele” – fogalmazott. Hangsúlyozta: meccsről meccsre haladnak, ezúttal pedig csapatként arattak győzelmet. Keszthelyi hozzátette, hogy csak magukkal foglalkoztak, forró szívvel és nagyon okosan, türelmesen játszva nyertek. Kiemelte Gangl Edina teljesítményét a kapuban, valamint a sok blokkot.

Az MTI kérdésére elmondta, az olaszok arra mentek, hogy őt kiállíttassák, de neki is sikerült kipontoznia egy játékost az ellenféltől.
Ha a csapat így játszik a spanyolok ellen, engem akár kipontozhatnak, mert a lányok akkor is meg fogják nyerni a meccset” – tette hozzá.

Bíró Attila szövetségi kapitány leszögezte, az olasz-magyar párosítás az elmúlt 30-40 év legnagyobb rangadói közé tartozik a sportágban bármilyen világeseményen.

Kifejtette, a védekezés jól sikerült, ezzel a teljesítménnyel kiegyezne a következőkben is, a támadással viszont nem elégedett. Mint mondta, kialakították a helyzeteket, amelyek jobb értékesítéséhez picivel nagyobb határozottság és vagányság kellett volna.

Mi tudjuk, hogy ott vagyunk a legjobbak között, de ezt nekünk is be kell bizonyítani, ez most sikerült is. A másik három csapat esélyesebb nálunk, mi viszont sötét lóként próbáljuk elérni a célunkat” – mondta.

A női válogatott világbajnokságon 2013 után jutott újra a négy közé.

A magyarok a szerdai elődöntőben – közép-európai idő szerint 11.30 órától – a spanyolokkal találkoznak.

Eredmény:
vízilabda, nők, negyeddöntő:
Magyarország-Olaszország 7-6 (4-2, 1-2, 1-1, 1-1)

Magyarország: Gangl – Vályi, Tóth-Csabai, Keszthelyi, Illés, Szilágyi, Parkes, cserék: Leimeter, Gyöngyössy, Rybanska, Gurisatti, Horváth, Magyari (kapus)

gólszerzők: Leimeter, Gurisatti 2-2, Illés, Keszthelyi, Szilágyi 1-1, illetve Avegno, Picozzi, Palmieri, Emmolo, Tabani, Queirolo 1-1

A szerdai program:

A 11. helyért:
Kína – Új-Zéland 2.30

A 9. helyért:
Kanada-Kazahsztán 4.00

Az 5-8. helyért:
Görögország-Oroszország 7.00
Hollandia-Olaszország 8.30

Elődöntő:
Egyesült Államok-Ausztrália 10.00
Spanyolország-Magyarország 11.30

fotó: MTI/Kovács Tamás