
Hagyományteremtő céllal kerül sor a festői gödöllői Királyi Kastélyban.
Június 30-án a focié lesz a főszerep a Gödöllői Királyi Kastélyban. Az első alkalommal megrendezésre kerülő Football Fiesta-n a sportolás mellett az egészséges életmód és szórakozás lesz a középpontban. Az ismert footgolfos, az Exatlon Hungary korábbi versenyzője, Ujvári Izabella elmondta, hogy több labdajátékot lehet majd kipróbálni a helyszínen. Többek között a tervek szerint lesz egy mini footgolfos bajnokság, megismerhetik a teqballt, a biliárd focit, a darts focit is.
„Mindig is a sport volt az életem. Az egyik legfőbb célom, hogy minden szépet és jót, amit a sporttól, sportból kaptam, azt szeretném átadni elsősorban a gyermekeknek. Emellett mindig szerettem szervezni, amit akartam, azt elintéztem. Valószínűleg ez az attitűd is a sportpályafutásomnak köszönhető. Imádok mindent, ami a futballal kapcsolatos. Ezen az eseményen lehetőséget biztosítok a gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt arra, hogy kipróbálhassák a legtöbb focival kapcsolatos sportágat és találkozhassanak híres sportolókkal, akik valamilyen értéket képviselnek. Márciusban jött egy aprócska kis szikra a fejembe, hogy csinálok egy footgolf népszerűsítő napot. Ez mostmár ott tart, hogy azon dolgozok, hogy az évek során kinője magát az ország legnagyobb focis rendezvényévé. Ehhez nagyon sok támogatást kapok a résztvevőktől és szponzoroktól is, amiért nagyon hálás vagyok. Várunk minden kedves látogatót június 30-án 10:00 órától a Gödöllői Királyi Kastélyban és éljük át együtt az I. Football Fiesta adta élményeket!”
– mondta el Ujvári Izabella.
A rendezvény háziasszonya, az M4 Sport műsorvezetője, Berkesi Judit lesz. Az eseményen a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, Dr. Kiss Gergely mellett több ismert labdarúgó is részt vesz, mint például a magyar női labdarúgó-válogatott egykori játékosa, Vágó Fanny, a 108-szoros magyar válogatott kapus, Király Gábor, az Újpest egykori támadója, Kabát Péter, valamint az FTC közönség kedvence, Lisztes Krisztián előadásait is lehet majd meghallgatni, ezen kívül freestyle foci bemutató is lesz.
A nap zárásaként közös meccsnézés a labdarúgó Európa-bajnokság nyolcaddöntőit lehet megnézni a kivetítőn.
Június 30-án jön az első Football Fiesta a Gödöllői Királyi Kastélyban. A szervezők mindenkit várnak, a program ingyenes.