Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját

A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából rendezett keddi ünnepségen bemutatták a februárban olimpiai aranyérmes rövidpályás gyorskorcsolyaváltóról szóló könyvet, és emléktáblát avattak a téli ötkarikás játékokon dobogós sportolók tiszteletére a Városligeti Műjégpályán.

Téli sportnemzet vagyunk, legalábbis ami a jeges sportokat illeti. Nálunk volt az első műjégpálya Európában, de a magyar sport első világbajnoka is korcsolyázó volt Kronberger Lily személyében 1908-ban” – mondta köszöntőjében Kósa Lajos.

MOKSZ_hunskate_110_01_Kosa_Lajos_2018_Rothfotok_sportmenu

A MOKSZ elnöke a magyarok sajátosságának nevezte, hogy korlátozott erőforrásból nagy eredményeket érnek el. Példaként említette, hogy amíg Magyarországon 22 jégpálya van, addig Kanadában 3000, itthon 103 igazolt rövidpályás gyorskorcsolyázó versenyez, addig a Koreai Köztársaságban 300 ezer.

Schulek Csaba ügyvezető igazgató bejelentette, hogy február 22. a Magyar korcsolyázás napja lesz, az elsőt jövőre tartják meg, éppen az első magyar téli olimpiai bajnoki cím megszerzésének első évfordulóján. Megjegyezte, a szövetség fennállásának 120. évfordulóját már Nemzeti Korcsolyázó Központban szeretnék ünnepelni.

MOKSZ_hunskate_110_05_Szabo_Tunde_2018_Rothfotok_sportmenu

Az ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár a többi között arról beszélt, remélhetőleg a phjongcshangi játékok idején sok gyermek kedvet kapott a korcsolyázáshoz és folytatják majd a sportág sikeres hagyományait.

MOKSZ_hunskate_110_07_Szalay_Bobrovniczky_Alexandra_2018_Rothfotok_sportmenu

Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes ehhez kapcsolódva megjegyezte, a főváros óvodások ingyenes korcsolyaoktatásával és iskolások kedvezményes korcsolyázási lehetőségeivel próbál segíteni abban, hogy minél többen megismerkedjenek a sportággal.

Fredi Schmid, a nemzetközi szövetség igazgatója azt emelte ki, hogy magyar tagszervezete nemcsak része az ISU-nak, hanem rendkívül sikeres és produktív is, ezt támasztja alá több mint tíz világ- és Európa-bajnoka, a februárban elért első olimpiai diadala is, valamint az, hogy több mint harminc nagy világeseménynek, továbbá három ISU-kongresszusnak adott már otthont.

MOKSZ_hunskate_110_08_Harle_Tamas_2018_Rothfotok_sportmenu

Az eseményen bemutatták az olimpiai győzelmet megörökítő, képekkel illusztrált Aranypengék című könyvet, amelyet Radványi Benedek és Kovács Erika írt. Mint kiderült, a nyomtatással le kellett állni, mert a férfiváltó éppen akkor futott világcsúcsot a calgaryi világkupa-versenyen, és azt még bele akarták tenni. A történetet egy krimi izgalmával feldolgozó kötet 3980 forintba kerül.

A rendezvény zárásaként Szalay-Bobrovniczky leleplezte azt a márványtáblát, amely a téli olimpiákon szerzett egy arany-, két ezüst- és négy bronzéremnek állít emléket.

Róth Tamás fotóalbuma:

MOKSZ - hunskate 110 2018.11..20.

(MTI)

fotó: Sportmenü / Róth Tamás