Erzsébetváros – Ujjé ki a Ligetbe!

Kevés olyan futóversenyt ismerünk, amelyek ne a délelőttökhöz kötődnének. A VII. kerületi Futó és Gyaloglónap a kisszámú kivételek közé tartozik.

A BSI tájékoztatása szerint az erzsébetvárosiak kedvenc futónapja szeptember 22-én, szombaton a délutánt vette igénybe. Az esemény népszerűsége vitathatatlan, hisz idén már ötödször rajtoltak a VII. kerületiek a számukra kiírt, hetesekkel megtűzdelt speciális távokon, ráadásul létszámcsúcs is sikerült beállítani, 2490 résztvevője volt az eseménynek. Volt 1507 méteres futás és gyaloglás, a leghosszabb pedig az 5007 méter volt. Az Erzsébetvárosiak futóeseményén ezúttal is elsősorban a helyiek vettek részt, különös tekintettel az iskolai nevezőkre, de szép számmal futottak és sétáltak olyan sportolni vágyók is, akik távolabbi kerületekből vagy vidékről érkeztek. Minden táv teljesítő emblémázott pólóval térhettek haza. A korábbi évekhez hasonlóan idén is futott a kerületi polgármester, Vattamány Zsolt.

7kerulet_futonap2018_04

A polgármester szerint a növekvő létszámból látszik, hogy a kerületben élők – különösen a családok – nagyon megkedvelték az elmúlt évek alatt a kerületi futóünnepet. „Az emberek várják, kérdezgetik, lesz-e, terveznek vele” – mondta a polgármester.

A 7. kerületet leginkább az iskolai csapatok képviselték. A helyi sulik mellett sok más budapesti iskola is jelen volt, az idei Futó- és Gyaloglónapon, összesen több mint 1500 iskolai nevező állt rajthoz a nap folyamán.

7kerulet_futonap2018_02

Az eseményen őrizzük és ápoljuk azt a hagyományt, hogy a verseny nevezői között kisorsolunk egy 80 ezer Ft értékű kerékpárt. Idén a szerencse Tisza Viktóriának kedvezett. Ő a 80 ezer forintos összeghatárig tetszés szerint választhat magának egy vagy több kerékpárt.

fotó: Futófotó / BSI